A Ma este megbukunk abszolút teltházas előadás, a Ma este felnövünknek is komoly esélye van a sikerre.
   –   A Ma este megbukunk arról szól, hogy egy kicsit ügyetlenebb társulat hogyan próbál egy előadást összehozni. Ez egy igazi bohózat. A Ma este felnövünk ettől azért komolyabb, hiszen itt öt gyerek felnövését követjük, akik egy osztályba jártak, s aztán már felnőttként egy osztálytalálkozón látják újra egymást.

A darab jól tagolható, attól függően, hány évesek vagytok éppen.
   –   Legelőször a 2.b- ben lát minket a néző, ekkor 6-7 évesek vagyunk. Színészként próbálunk belehelyezkedni a kisgyerekek lelkivilágába, megmutatni, hogy őket mik motiválják. Külsőségekben a kicsiségünk a jelmezekkel, a gyerekekhez méretezett bútorokkal jól érzékeltethető, s persze sokat bohóckodunk. S mi hajt minket ebben a korban? A mindent kimondó őszinteség. Borzasztó fárasztóak tudnak lenni ezek a gyerekek, de hál istennek, csak negyedórát kapnak így belőlünk.

A második színben 13-14 éves gyerekekként találkozunk veletek. Ez a darab legdrámaibb része – mint ahogy a kamaszkor is az egyik legproblematikusabb fejezete az életünknek.
   –   Éppen az évzáró vizsgára készülünk. Az általam alakított figura számára kulcskérdés, hogy átmegy-e a vizsgán vagy évet ismétel. Amúgy is drámai konfliktusokkal van teli ez a rész, s már látszik, kiből milyen karakter lesz. Közhely, hogy a gyerekkorunk az egész felnőtt életünket meghatározza: milyenek leszünk a szerelemben, milyenek egyéb kapcsolatainkban, milyen lesz az állatokhoz való viszonyunk, stb….

Sok bohózati elem is van ebben a második részben, de igazán a harmadik színben szabadul el a pokol, őrültebbnél őrültebb szituációk követik egymást.
   –   A harmadik szín maga az osztálytalálkozó. Itt a néző már jól ismer mindenkit. S bármennyire is bohózat ez a javából, a legvégén megint van egy drámai fordulat. S ekkor gondolkodhatunk arról, hogy tényleg úgy éljük-e az életünket, ahogy szeretnénk. Tudunk-e őszinték lenni, vagy a körülmények sodornak, meg tudjuk-e oldani életünk problémáit, vagy óriási tragédiákat élünk meg. S itt felmerül a szülők és a tanárok felelőssége is.  Nekem is van két gyerekem, s tudom, hogy nagy felelősségem van abban, hogy nekik majd milyen lesz a felnőttkoruk. Arra törekszem, hogy őszinték legyenek magukkal, ne kelljen boldogtalansággal küzdeniük. S ez a darab szól a barátságról is. Személyes életemben a legjobb barátomat 8-9 éves korom óta ismerem. A mi barátságunkat egy szerelmi háromszög majdnem tönkretette. Ő mentette meg azzal, hogy érettségi előtt írt nekem egy levelet, s rájöttem, hogy mennyivel fontosabb egy barátság bárminél. Azóta is ő a legjobb barátom. Ebben a darabban is van valami hasonló konfliktus, de megoldódik, mert a barátság működik, függetlenül attól, hogy milyen hibákat követünk el egymással.

Mennyit segített a szöveg, hogy vissza tudjatok vedleni gyerekekké?
   –   Sokat, a londoni Mischief Theatre három alapítója nagyon jó érzékkel írta meg ezt a darabot. Az előadás rendezője, Kirsty Patrick Ward is mesélte, hogy a szerzők saját gyerekkorukból hozták a történeteket, s mivel ez egy replika előadás, a mi saját történeteink nem kerülhettek bele. Okosan írták meg a motivációkat, jók a párbeszédek, s szerintem Baráthy György fordítása is nagyon jól sikerült.

Milyen az, amikor egy angol rendező irányítja a próbákat?
   –   Ez így volt már a Ma este megbukunk esetében is, azt is egy angol stáb állította színpadra, az élen Mark Bell-lel. Többen játszottunk abban is, meg a mostani előadásban is, úgyhogy most már könnyedén vettük, hogy van tolmács. Azért is nagyon jó egy külföldi rendezővel dolgozni, mert neki nincsen tapasztalata velünk, úgyhogy tiszta lappal tudtunk indulni nála, mint ahogy ő is tiszta lappal indult nálunk. Nekik viszont szokatlan a mi világunk. A színészeknek Angliában csak az adott darab próbájáról szól a napjuk, s ha elkészült az előadás, akkor azt szériában játsszák. Mi pedig a próba mellett rengeteg mást is csinálunk, esténként pedig fellépünk.

Legújabb fellépési helyed a Rózsavölgyi Szalon.
   –   Itt korábban még nem játszottam.  David Eldridge Kezdet című darabját ráadásul párhuzamosan próbáltam a Ma este felnövünk-kel. A darab szerint az általam alakított férfi teljesen elszokott a kommunikációtól, s így próbál elindítani egy kapcsolatot. A partnerem sokkal rámenősebb, de így is lassan haladunk előre. Jó azt érezni, hogy a közönség nem unja a tétovaságunkat, és szurkol értünk. Csodálatos volt ez a munka a rendezővel, Dicső Dániellel és a partneremmel, Danis Lídiával.

Amatőr színészként kezdted a pályádat, s papírod még ma sincs arról, hogy színész lennél. Nem hiányzik?
Már az Atlantis Színház tagja voltam, amikor felvettek a Színművészetire, de el se kezdtem az egyetemet, mert játszani akartam. A mai fejemmel nyilván elvégezném. Kezdetben sok mindent nem tudtam, és így sokkal tovább tartott elsajátítani a szakmát. Hál istennek, sok helyen dolgoztam, így sok embertől tudtam tanulni: Zsótér Sándortól, Valló Pétertől, Mohácsi Jánostól, Jordán Tamástól, Gigor Attilától, Szikszai Rémusztól, Bozsik Yvette-től, itt a Centrálban Puskás Tamástól.

Te az alternatív szcénából jöttél, ehhez képest egy minőségi bulvár színház társulatának, a Centrálnak vagy most a tagja. Miért itt kötöttél ki?
   –   Azt gondolom, ott érzi magát az ember a legjobban, ahol szeretik, ahol bíznak benne. Játszottam a Vígszínházban is, aztán a Nemzetiben, s amikor onnan eljöttem, felhívtam Puskás Tamást, s azóta, 2009-től itt vagyok a Centrálban.  Nagyon szeretem ezt a közeget, jó darabokban játszhatok, bíznak bennem, s ez nagyon jó érzés.  Ugyanakkor szeretek máshol is dolgozni, így például játszom a Gólem Színházban Vinnai András: Lefitymálva című darabjában, illetve a Dollár papa gyermekei produkciójában, a Lady Chatterley szeretőjében, a filmesek és a tévések is gyakran megtalálnak. Nyitott vagyok az érdekes, izgalmas munkákra.