A hatvanas években vagyunk New Yorkban, a Brooklyn híd közepén, ami kiválóan alkalmas az öngyilkos jelölteknek, ha nagyon nekikeserednek. Itt indul és zárul ez a darab, ami a szerző meghatározása szerint szatirikus bohózat. Ha visszatekintesz a pályádra, volt már hasonlóban részed?
  –  Én elsősorban drámai főhősnő vagyok, tehát a drámai szerepek érnek el, és nagyon kevés vígjáték. A darab mindenképp kihívás, hogy az én drámaiságomat hogyan tudom vidámabb jelenlétté formálni, de közben ugyanolyan őszinte eszközökkel kell élnem, mintha drámai főhőst alakítanék. Egy hajszál választja el a két műfajt. Két hónap csodát éltünk meg Tasnádi Csaba irányításával! Fantasztikus próbafolyamat volt! Elképesztően pontosan látott és irányított bennünket! Persze szigorú követelményei voltak, de végig a legnagyobb szeretettel dolgozott velünk. Már hiányzik, pedig még nincs is vége!

Valóban, a történetbeli sorsokból tragédiát is lehetett volna írni, de abban áll az író nagyszerűsége, hogy a fájdalmas sorsokon tudunk nevetni…
  –  Három zsenális szerep, három jutalomjáték! Lubickolunk benne! Egy szerelmi háromszög változásai, helyzetkomikumai, abszurdítása igazi könnyeket csal a nézők szemébe!  A tragédiát csak humorral lehet túlélni, és mi nevetéssel kezdjük az évet a Gózonban!

Már hosszú évek óta minden évben kapsz egy komoly szerepet itt. Van egy extra elköteleződésed is ehhez a színházhoz?
  –  17 éve hívott ide először Szabó Ágnes, a Gózon igazgatója. Akkor még a régi Nemzeti, később Pesti Magyar Színház művésze voltam. Éppen szülés után jöttem vissza, ott Molnár Ferenc Hattyúját játszottam, itt pedig Molnár Ferenc Játék a kastélyban című csodálatos vígjátékára kaptam felkérést. Két Molnár egy évben! - őrületes ajándék egy színésznek. Aztán jöttek az újabb felkérések. Nagyon hálás vagyok Áginak azért, hogy 17 év óta folyamatosan számít rám, gondolkodik bennem.

Te szinte beleszülettél a Nemzeti Színházba, hiszen színésszé is a Nemzeti Színiakadémiájában lettél. Mire, illetve kikre emlékszel szívesen vissza?
  –  20 évet töltöttem a Hevesi Sándor téren, ebből 16 évet státuszban. A mai napig azt vallom, hogy én a Sinkovits-alomból származom. Csodálatos pillanataim voltak, amikor Sinkovits Imrével, Bessenyeivel, Agárdyval, Kállai Ferenccel lehettem színpadon. De ide sorolhatom Moór Mariannt, Béres Ilonát, Császár Angelát. Ők folyamatosan tanítottak, kísértek végig a pályámon, és olyan óriási tudást adtak, amit sehol máshol nem lehet megtanulni, éppen ezért nagyon kevesen is birtokolják. A pályám már a Színiakadémián elindult. Végzés után rögtön szerződtettek, és már abban az évben játszhattam Katona József Bánk bánjának Gertrudisát Kozák András mellett.

Akkor még nagyon fiatal voltál…
  –  Elmondhatom, hogy Jászai Mari után, aki 22 évesen játszotta Gertrudist, én vagyok a második legfiatalabb, aki 25 évesen játszottam, és nagyon jó kritikát kaptam! Ez volt az első nagy kihívás a pályámon, utána jött rögtön a második. Kállai Ferenc élete első rendezését vitte színpadra, Németh László Villámfénynél című drámáját, amiben Sata, a fiatal lány főszerepét osztotta rám. Ezt követték a gyönyörűbbnél gyönyörűbb szerepek, az Ármány és szerelem Miller Lujzája (12 évvel később itt a Gózonban eljátszhattam az Ármány Lady Milfordját is) vagy Szabó Magda Régimódi története. Az előadást Meczner János rendezte, az ő elképzelése szerint Magda anyukáját és nagymamáját, tehát Jablonczay Lenkét és Gacsáry Emmát is én játszottam. Nekem ez óriási találkozás volt Szabó Magdával. Egyszer nyilatkozta is, hogy rengeteg Régimódi történetet látott az országban, de életében először ismert rá az anyukájára!  Szabó Ágnes úgy gondolta itt a Gózonban  - már negyvenes éveimet tapostam - , hogy legyen egy önálló estem. Megijedtem, mert én nagyon szeretek kollégákkal játszani, miért kell engem most kilökni egyedül a színpadra? Persze később megértettem, hogy ez mekkora ajándék a pályámon. Czeizel Gábornak volt egy anyaga, amit Magda önéletrajzi ihletésű regényeiből és verseiből válogatott össze. Két-három hónapot dolgoztunk ezen, húztunk, vontunk, verset cseréltünk, és végül megszületett az én Szabó Magda-estem Agyigó címmel. Az elmúlt 6 évben közel nyolcvanszor játszottam már el ezt a monodrámát.

Agyigó – mit jelent ez?
  –  Azt akarod, hogy eláruljam a titkot? Nem hiába ez a címe. Az előadás utolsó  percében kapjuk meg a választ.

A Nemzeti, illetve a Pesti Magyar Színház után hogyan alakult a pályád?
  –  Onnan 10 éve jöttem el. A Gózonban már közben is folyamatosan dolgoztam. Születtek itt olyan koprodukciók, amikkel például átmentünk a Budapesti Kamaraszínházba vagy a Budaörsi Színházba, Czeizel Gábor meghívására játszottam a Spinozában, a Karinthy Színházban, illetve önálló produkciókra pályáztam. Így jöhetett létre a Császár Angelával közös I. világháborús vers-és sanzon estünk, aztán Rubold Ödönnel – akivel hat évig voltunk együtt társulati tagok a Nemzetiben - készítettünk pódiumesteket Arany, Babits, Bessenyei verseiből, valamint ’56 történéseiről... Kalandos szabadúszásom volt! Aztán hívott Szabó Ági, hogy szeptember 1-jétől leszerződtetne, és én szálltam a boldogságtól! Nagyon szeretem ezt a színházat! Itt számítanak rám, szeretnek, most biztonságban tudok alkotni!

Kik itt a partnereid?
  –  Amikor a Nemzeti Színház tagja voltam, már akkor is nagyon nagy volumenű drámai szerepeket kaptam. Akkori igazgatóimnak, Ablonczy Lászlónak, később Iglódy Istvánnak mindig az volt a baja, hogy szerezzenek nekem egy férfi partnert, egy fiatal Sinkovitsot. Szabó Ági is ugyanezzel a problémával  küszködött. Telt-múlt az idő, és egyszer csak Ági megtalálta Kálid Artúrt. 2 évvel ezelőtt Csehov Sirályában ő játszotta Trigorint, én Arkagyinát. Végre egy olyan férfi, mint amilyen nőben én vagyok!

Az milyen?
  –  Én egy nagyon nőies nő vagyok, Artúr pedig egy nagyon férfias férfi. Azt szokták rám mondani, hogy olyan vagyok, mint a fekete özvegy, megeszem a férfiakat a színpadon.  Nagyon szeretek vele játszani, például Spiró Csirkefejében, vagy Molnár Ferenc szatírájában, az Előjáték Lear királyhoz-ban is. Itt a Gózonban is van két színpadi anyám, Fehér Ildi és Horváth Zsuzsa. Ildivel már többször is találkoztunk – Schiller Ármány és szerelmében és a Csirkefejben. Horváth Zsuzsával a Csirkefejben játszunk együtt, ő alakítja a Vénasszonyt. Imádom őket! Csodálatos művészek és emberek! Egy zseniális tehetségű fiatal kollégát is megismertem, Hajdú Lászlót, aki Tamási Áron Énekes madarában szerepelt először, és rendezőként is dolgozik, a Sirályt és a Liliomfit is ő állította színpadra.

Vannak-e szerepvágyaid?
  –  Én még nem álltam elő semmilyen kéréssel. Szabó Ági rendelkezik olyanfajta színészpedagógiai érzékkel, ami kihaló félben van a szakmánkban. Gondolkodik bennem, s mindig kapok valami olyan csodaszerepet, ami tovább visz a pályámon. Ebben az évadban hat darabban játszom – az eddig említetteken kívül még Szigligeti Ede Liliomfijában fordulok elő Kamillaként, ami számomra szokatlan szereposztás. Tudniillik ez egy nagyon pici szerep, ilyen a Molnár-féle Learben Helén szerepe is. Összesen van 20 mondatom, a Liliomfiban meg csak az elején és a végén jelenek meg, mégis nagyon szeretem mindkét karaktert, szívesen játszom őket. Óriási öröm, hogy streamelünk előadásokat. Hálásak vagyunk, hogy itt a Gózonban dolgozhatunk, és nem otthon, munka nélkül kell tölteni az időnket a korlátozások alatt! Igen, rettenetesen hiányzik a sok előadás, a közönség, a taps, a beszélgetések, az ölelések, de bízom benne, hogy hamarosan visszakaphatjuk az életünket! Addig ebben a formában dolgozunk tovább.