Hírek

Pavel Stantchev első és eddig egyetlen színműve az Egy éjszaka, két reggel, ami Kelet-Európa egyik legsötétebb korszakát idézi fel. „Pavel Stantchev neve eddig a média világból lehetett ismerős: 2019-től a TV2 vezérigazgatója volt, idén tavasszal azonban visszatért Párizsba. Első színművében nehéz történelmi és erkölcsi kérdéseket feszeget. A mű eredeti címe az volt, hogy Zsiráfok reggel, de a szerző engedélyével ezt megváltoztathattuk” – emelte ki az olvasópróbán Cseke Péter.
A történet Bulgáriában játszódik, de a történelmi közeg nem idegen számunkra: ahogyan nálunk Rajk László, úgy Bulgáriában Trajcso Kosztov lett a koncepciós perek főszereplője. Gyors politikai felemelkedését bukás követte – ez adja a darab központi szálát.
„Kicsit bepillanthatunk abba, hogy nagyszüleink és szüleink miben éltek. Az egy borzasztó korszak volt. A szerző bolgár viszonyok közé helyezte ugyan a történetet, de mindegyik közép-kelet-európai ország átélt hasonló traumákat” – fogalmazott Cseke Péter.
A színmű három karakteren keresztül bontja ki a történetet. „Kosztov alakja a hatalom csúcsára jutott, majd megtört politikust idézi meg. Egy nagyon értelmes, alulról jövő, ambiciózus férfi, aki nagyon hisz azokban az elvekben, amiket képvisel. Rajta keresztül a szerző azt mutatja be, hogy a politika hogyan tud valakit beszippantani és teljesen átformálni. Liza, a költő alakjában a művészi lét kiszolgáltatottsága és törékenysége jelenik meg. A harmadik pólus az állambiztonság igazgatója, aki azt mondja, hogy: rezsimek, diktátorok jönnek és mennek, de a magamfajta emberek maradnak” – hangsúlyozta Cseke Péter.
A díszlet és a jelmezek egyszerűsége szintén a korszak nyomasztó légkörét erősítik. Egy szűk cella falai közé csöppenünk, néhány tárgy – asztal, szék, lavór – jelzi a tér sivár realitását. A díszletben fontos szerep jut majd a kötél motívumának, ami többször is visszatér a tragikus végkifejlet előrevetítéseként. A háttérben pedig Tóth Jázmin hegedűművész muzsikája szövi majd át a játékot.
A történet egyetlen éjszaka és egy reggel cselekményét meséli el. A címben szereplő második reggel ténylegesen nem a valóságban, hanem az álomvilágban jelenik meg. „A távoli, elefántcsontparti reggel az elvágyódás, a szabadulás illúziója, amelyben a szereplők menedéket keresnek. Elmenekülni, elszabadulni innen, ebből a szörnyűségből” – magyarázta a rendező.
A darabban Kosztovot, a korábbi miniszterelnök-helyettest Ferencz Bálint alakítja. Gesev, az Állambiztonsági Hivatal igazgatója szerepében Pál Attila lép színpadra, Liza a költőnő megformálója pedig Hajdú Melinda.
A díszletet és a jelmezeket Gyarmati Dóra tervezte, a darab irodalmi konzultánsa Galambos Attila, a zenét pedig Tóth Jázmin szerezte és adja elő.
A premier október 24-én lesz a Ruszt József Stúdiószínházban.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Szerelem – Örkény Színház
A Szerelemben egy idős házaspár szerelmét ismerhetjük meg szuperközeliben, annak minden rétegződését, szépségét, fájdalmát egy betegség fénytörésében. Szegő György -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György