Pokol lehetett megélni, nézni is döbbenet ezt az emberi drámát
F. Tóth Benedek írása az Indexen jelent meg A Díj című bemutatónk kapcsán. Köszönjük!
Lélekdráma. Megtörtént eseményeken alapul. Két ember barátságáról szól, olyanról, amiről talán el sem hisszük, hogy barátság, tán több is annál, miközben lehetne gyűlölet is. Ennyire erős emberi drámát csak a sors képes írni. És persze Cyril Gely drámaíró. A Díj című színdarabját, egy Nobel-díj, valamint Lise Meitner és Otto Hahn történetét Herendi Gábor rendezésében láthatjuk Budapesten, a Rózsavölgyi Szalonban.
A színdarab valójában két ember monológja. Mert bár Meitner és Hahn beszélget egymással, mégis mintha mindketten csak a magukét mondanák. Olyan párbeszéd zajlik közöttük, amit évek óta folytatnak egymás között, csak most jutottak el odáig, hogy egymás szemébe nézve is elmondják közös történetük személyes narratíváját.
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
Ady Endre Petőfiről írott sorai jutnak eszembe először róla. Mást, két-három szavas méltatást nem is mernék róla írni. Nekem ő fogalom. A BÁNSÁGI. Csupa nagybetűvel.
Jordán Tamás egy rendkívül sűrű életpályát tudhat maga mögött az Egyetemi Színpadtól Szombathelyig. Volt rendező, színházigazgató, színházi fesztivál igazgató, tanár és mind a mai napig színész, nagyszerű közös produkciók részese és emlékezetes szólóestek előadója. 1961-től máig követjük, hogy hogyan próbálta mindig megteremteni a számára legfontosabb lényegét a színháznak: hogy az egy agóra legyen, egy találkozóhely, ahol az emberek kezet nyújtanak egymásnak.