Az öt fővel (valójában jóval több szereplővel) gombolyított történet a fiatal, jóképű Surik jellemfejlődésén utaztatja keresztül a közönséget.

A rendezőnő szerint a rengeteg fonal a színpadon jól szimbolizálja azt a temérdek összekapcsolódó történetet, ami jelen van a színpadon. Ilyen például az anyaság megélése is: „Van egy nő, ki lányt szeretett volna, de fia lett, akit voltaképpen a nagyanyja nevel fel, ezért nem tudja megélni az anyaságát; van egy nő, akit elhagy a szerelme, ezért nem tud teljesen kiteljesedni benne.”

A Pelikán Fészek amúgy is kamara terét még inkább leszűkítve hozták létre az előadást, egy olyan fonalvilágot, ahol minden összegabalyodik mindennel és mindenkivel, és ahol az egyetlen közös pont maga Surik. A jóravaló fiatalembert Benkő-Kovács Gergő játssza, aki a bemutató előtt így nyilatkozott: „Ez egy nagyon sűrű anyag, ahol Surik ahelyett, hogy élné a saját életét, nagyon sokfelé próbál megfelelni. Szóval ő úgy él, hogy elfelejt élni.”

Ballér Bianka öt nő bőrébe is belebújik, amely színpadi bravúrnak maradéktalanul megfelel: „Mindegyik nőnek megvan az élettörténete, és talán itt visszaköszön egyfajta csehoviság, hiszen mind nagyon mélyek. Nagyon összetett az egész darab.”

A közel kétórás, szünet nélkül játszott előadás a szűk tér ellenére, az állandó mozgás és váltások miatt folyamatosan éberen tarja a közönséget, akik végül már azért szurkolnak, hogy Surik kezdje el a saját életét. Annak ellenére, hogy jelleme úgy fejlődik, ahogy a fonal szép lassan gombolyaggá válik, ebből mégsem alakulhat ki szép minta, mert nincs, aki megkösse.