A Búcsúlevél egy hatvanas, pszichoanalitikus-zongoraművész házaspár, Julien és Maud válságba jutott életén keresztül vizsgálja a párkapcsolatot, és annak időtállóságát, ahogy az előadás szinopszisa fogalmaz. Ez alapján leginkább egy melodrámára készültem. Bár a kezdés erős és drámai, már a felütésben és aztán az egész produkcióban van valami groteszk és abszurd. Ebben a megközelítésben talán könnyebben „fogyasztható” ez az egyébként meglehetősen összetett, sok kérdést felvető és sokakat érintő téma?

EA: Robi egyáltalán nem akarta, hogy belecsússzunk a melankóliába, az édeskedésbe, a siránkozásba, a szomorkodásba, mert az nem visz előre. Valami energia kell mindig.

KM: Vannak mondatok és vannak szituációk, amelyek ebben a formában másképp szólalnak meg és másképp hatnak. Azt gondolom, mindig a rendezői képesség függvénye, hogy az adott előadás mit közvetít, illetve mit üzen a közönségnek. Ez az előadás minden másodpercében kommunikál a néző felé, és minden megszólalásban üzen valamit nekik.

A teljes interjú eléréshez kattintson IDE >>>