Pass Andrea Ellinger Edinán, a bábszínész csapat osztályfőnökén keresztül került kapcsolatba a SZÍN-TÁR fesztiválon is látható diákokkal. Ez az első közös munkájuk, de rövid idő alatt rendkívül szoros kapcsolat alakult ki köztük és biztosak benne, hogy a jövőben is fognak még együtt dolgozni. „Nagyon szerencsés vagyok, hogy megismerhettem őket! Számomra nem elég, ha egy színész pusztán tehetséges, borzasztó fontos az is, milyen a munkamorálja. Ők kivétel nélkül odaadóan, nyitottan, kreatívan működnek” – árulta el az Itt egy lány elásta magát… rendezője.

Részükről nem volt kérdés, hogy ezzel a produkcióval érkeznek a fesztiválra, hiszen ez az osztály legfrissebb előadása, és egyben az egyetlen olyan, amely jelenleg is látható az egyetemen.

Hogyan telt a próbafolyamat, milyen koncepció alapján állt össze a produkció?
A cél az volt, hogy figyeljünk minél jobban a tudatalattinkra, ezért a diákok – az alkotókkal kiegészülve – az egész próbafolyamat alatt dokumentálták az álmaikat. Ezek alapján improvizáltak a színészek, majd igyekeztünk megtalálni a megfelelő dramaturgiát, valamint azokat az eszközöket, amelyek távol tartanak bennünket a racionalitástól. Többek között Luis Buñuel és Salvador Dalí legendás Andalúziai kutyáját is megidézzük az előadásban. Buñuel egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a legfontosabb szabály, amiben Dalíval megállapodtak a film kapcsán, az volt, hogy nem szerepelhet benne olyan kép, aminek racionális jelentés tulajdonítható. Próbáltuk mi is ez alapján megalkotni az előadást, ami sokkal nehezebb feladat, mint ahogy gondolnánk.

Mit szeretne tanítani, mesélni a közönségnek a történet, és te rendezőként?
A hétköznapi realitás kényelmetlen keretein túl a tudatalattink még mindig szabad és kreatív. Ha alkotni szeretnénk, nem árt visszatalálni hozzá. Mára a színházművészet erről teljesen megfeledkezett. Civil nézőként találkozni a szürrealisztikus játékstílussal és dramaturgiával felszabadító lehet, főleg, ha ráérzünk a benne rejlő fanyar humorra. Jung szerint a tudatalatti kollektív, így egy álomszerű előadásban mindenki megtalálhatja az azonosulási pontokat.

Olyan témát boncolgattok, amit az emberi elme kétkedve fogad csak be, az átlagember mondhatni vajmi keveset tud róla, de legalábbis nehezen önti szavakba. Különösen nehéz megmutatni és kivetíteni a színpadra azokat az érzéseket, amelyek ennek kapcsán keletkeznek bennünk. Hogyan tudjátok ezt mégis jól átadni?
Bár az előadásban viszonylag kevés báb szerepel, ez az eszköz alkalmas lehet a tudatalattink közvetítésére. A másik eszköz, amelyre rátaláltam a próbák során, az úgynevezett statikus tárgyhasználat. Ennek lényege, hogy a tárgyak passzívak maradnak, de a színész tekintete, viszonya az adott tárgyhoz személyiséget kölcsönözhet például egy fotelnek, de akár egy gördeszkának is. A színész, ha nem teszi idézőjelbe a játékát, segít a nézőnek abban, hogy az előadás ideje alatt elfogadja ezt a szürreális világot az egyetlen létező igazságként, éppen ezért ez egy remek színészi gyakorlat is volt a hallgatók számára.

Ikonikus pontja az előadásnak a piros héliumos lufi. Mit szimbolizál?
A lufi jelentését tulajdonképpen már a színlapon leleplezzük: ez maga a realitás. Kérdés azonban, hogy ha valaki nem olvassa az ismertetőt, milyen képzetet társít a lufihoz? A szürrealizmusban pont az az igazán izgalmas, hogy számtalan asszociációt kelthet a befogadóban, amennyiben a néző hajlandó egy ilyen játékra.
Tudatosan vagy kényszerűen dolgoztatok minimalizált díszlettel és jelmezekkel?
Egy talált térben kezdtük el a munkát az osztállyal, ez pedig nem volt más, mint az Uránia alagsora. Ehhez a játszóhelyhez kellett alkalmazkodnunk, de egyáltalán nem bántuk. Mivel az alagsor kicsit olyan, mint egy fogadó tér, vagy hotel lobby, esetleg egy fura nappali, két fotelen, egy kanapén, két állólámpán és egy dohányzóasztalon kívül másra nem igazán volt szükségünk.

Milyen gondolatokkal érkeztek Kecskemétre?
Mivel ez nem egy klasszikus értelemben vett produkció, hanem egy kurzus végeredménye, egyfajta szerkesztett etűdsor, már eleve másfajta élményt ígér. Az eszközrendszere szintén, de bízom benne, hogy a közönség Kecskeméten is kedvelni fogja a darabot, amelyben egy lány elássa magát…