„Kell hogy magad égesd el magad tulajdon lángodban: hogyan akarsz újjá születni, ha nem levél előbb hamu!” (Nietzsche)

Múltjuk hordalékain élő emberek élnek együtt, egymás mellett egy közösségben, melynek valójában semmi célja nincs, csak önmagába zártan létezik. Maguk sem tudják, hova tart mindez, de egyre elviselhetetlenebbé válik a kiúttalanság: együtt kell döntésre jutniuk, hogy megrepedjen az állandóság burka, hogy ki tudjanak törni egy másik létezés felé. Fájdalmas a felismerés, hogy az új, jobb világ születéséhez közös áldozathozatalra van szükség. Egy közösség, mely lassan felemészti önmagát, felszámolja a múltat, de nincs helyette semmiféle jövőképe, így nem marad számára más, mint áldozattá válva bizonyítani létezésének és halálának értelmét.