A gyermekét elvesztő mindenkori Anya fájdalmának szól e mű. A legnagyobb öröm megélése után bekövetkezhető legszörnyűbb érzésről. Mely a gyermek elvesztésén érzett közvetlen fájdalmon túl, a halhatatlanság elvesztéséről, a továbbörökítés megszűnéséről, az univerzum végtelen láncolatával való kapcsolat megszakadásáról, ily módon tulajdonképpen a lét értelmetlenségéről is szól. De ugyanakkor a hitről is, hogy semmi nincs hiába, és a fájdalom, szenvedés után van remény az újratalálkozásra.

Háborúk, betegségek, elnyomás és egyéb szörnyűségek miatt sok-sok anya volt kénytelen átélni gyermeke elvesztését a történelemben. Nekik állít emléket a darab, megidézve a kereszt előtt álló Szűz Máriát. Egy anyára emlékezünk, aki az Isten gyermekét hordta szíve alatt, és minden anyára, aki gyermeke mosolyában az Isten arcát véli felfedezni.