“A cselekmény napjainkban játszódik. Egy fiatalember, akit kizártak az egyetemről és nagy nyomorban él -, könnyelműségből, kiforratlan, lebegő, furcsa, éretlen nézetek hatására elhatározza, hogy egycsapásra javít nyomorúságos helyzetén. Úgy dönt, hogy megöli egy címzetes tanácsos özvegyét, aki mértéktelen uzsorakamatot szed, gonosz és nem kíméli mások életét. Miért is él? Hoz-e ő hasznot valakinek is a világon? és így tovább. Egész további életében becsületes lesz, erős és megdönthetetlen az emberiség iránti humánus kötelezettségeinek teljesítésében, azaz természetesen jóvá teszi bűnét, ha egyáltalán bűnnek lehet nevezni azt, amit elkövetett, hiszen ez a süket, ostoba, gonosz és beteg öregasszony maga sem tudta, miért él a világon […] egy véletlen körülmény folytán sikerült gyorsan és eredményesen végrehajtani elhatározását. Semmi gyanút nem támasztanak és nem is támaszthatnak ellene. De itt bontakozik ki a bűncselekmény lélektani folyamata. A gyilkos megoldhatatlan problémák elé kerül, nem is sejtett, váratlan érzések kínozzák a szívét. Az isteni igazság, a földi törvény követeli a maga jogát, és ő a végén belső kényszer sugallatára feljelenti magát. Lebilincselő olvasmány lesz tűzzel a lelkemben írtam.”

(Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij levele Katkovnak, 1865. szeptember)