„Amikor elkezdek dolgozni egy Csehov-darabon, meg kell találnom a drámai folytonosságot abban, ami mindig töredékesnek, végesnek, illogikusnak tűnik. Hogy megértsük a szöveg alatti rétegek híres csehovi szüneteit, csak abban bízhatunk, hogy a kapcsolatokból fakadó rejtett feszültségek vezetnek majd minket. A szereplők legtitkosabb életébe kell behatolni. Itt találhatjuk meg mindegyikük saját személyes kérdéseit, illúzióit, hazugságait, féltékenységét, szenvedélyét, bűnösségét, kétségbeesését. Ezeken túl mindegyik szereplő azt keresi, hogy fedezheti fel magának azoknak a kérdéseknek valódi és mély értelmét, hogy ki vagyok én?, és miért vagyok itt? Csehov közvetlen emberi kapcsolatokban ábrázolja a szereplőket. Aztán legvégül természetesen maga a szerző beszél belőlük, de nem ideológiailag, ahogy Brecht tenné. Épp ellenkezőleg. Egy dologtól irtózom: az ideologikus színháztól. Csehov, mint Shakespeare soha nem mondta meg, hogy mit kell gondolnunk. Nagyon tisztelem Brechtet, de az én utam Csehov léptein halad.” Andrei Şerban