„A papucshős nem történelmi dráma, nincs benne monumentalitás, nem is sajátosan magyar téma. De általánosan örök, minden korban és társadalomban érvényes mondanivaló magját véltem benne felfedezni.

Ezrével, százezrével élnek közöttünk, környező világunkban, a földkerekség minden országában, a megaláztatás nyilaival átdöfött Holly Sebestyének. Mindnyájunknak megvannak az irgalmatlan félelmet árasztó, ítélet végrehajtó Lonkái, legyen az feleség, szomszéd, házmester vagy felettes.

Ennél ritkábban támadnak közöttünk Violák, hogy bátran, félelem nélkül, nemes indulattól kipirult arccal kiáltsák felénk: «Bizonyos esetekben nem lehet nagyobb kötelessége az embernek, mint önmagáért felvenni a szabadságharcot».

Holly Sebestyén, Lonka és Viola, amellett, hogy örökérvényű alakok, túlnőnek a Németh László ábrázolta kisváros keretein és szervesen kapcsolódnak be korunk egyetemes társadalmi vegetációjába.” (Szombati Gille Ottó, rendező)

Egy vidéki városkában él a főhős, hajdani tudós, kiváló monográfiák szerzője, aki azonban belesüppedt egy szerencsétlen házasságba. Még mindig szerelmes a feleségébe, aki azonban könnyedén flörtöl lányának udvarlóival és férjét állandóan a pénzszerzésre sarkallja. A városkába látogatásra érkező Viola ébreszti rá a férfit, hogy elvesztegette az igazi értékek mentén élhető életét, de még nem késő, hogy új fordulatot vegyen a sorsa. Holly összecsomagol, hogy elhagyja feleségét, de az asszony ekkor öngyilkosságot kísérel meg, a férj pedig újra ott térdel felesége mellett.

„Holly Sebestyén saját sorsa kelepcéjébe esve elakad. Elbukik az emberhez méltó életért vívott küzdelemben. Önmagát áldozza fel a gyengébbekért. Így, ebben az értelemben Holly Sebestyén városi könyvtárnok hős.” (Mózer István, Vörös Lobogó)