A dzsungel könyve című musical Kipling regénye alapján készült.  Kipling kivételes írói képességgel személyesítette meg a természetet, és szinte emberi egyéniséggel ruházza fel a dzsungel vadállatait, amelyeknek a viselkedése az emberi társadalomnak is fontos tanulsággal szolgál. A farkasok fölnevelte Maugli történetével Kipling azt állítja, hogy az élet állandó küzdelem, amelyben a gyengébb áldozatul esik az erősebbnek, a dzsungel kegyetlen törvényéből azonban nem hiányzik a méltányosság és a szolidaritás sem… Az állatok, amelyek közt Maugli, a kisfiú a gyermekkorát tölti: Balu, a bölcs medve, Bagira, a fekete párduc, Ká, az óriáskígyó, Akela, a magányos farkas, a világirodalom legsikerültebb állatai. Tökéletesen olyanok, mint az állatok, és mégis épp olyanok, mint az emberek. Amikor a dzsungel támadásra indul a falu ellen, akkor már mintha csak világnézeti különbség volna emberek és állatok között.

„Tartalmilag jóval több Kiplinget kaptam a vártnál. Békés Pál sokat megőrzött a regény szövegéből, még inkább a szelleméből. Legfőképpen a történet eredendő vadságát, keménységét, bizonyos fokú brutalitását, amelyben a természeti törvények szabják meg a dzsungel társadalmi törvényeit (és nem a társadalom dzsungeltörvényeit, abban az értelemben, ahogyan az emberi együttélés szabályozatlanságát szokták elítélően emlegetni). Jól sikerült a horda- vagy falkaösztön amtropomorf ábrázolása, nyomuk sincs az erre vonatkozó fölcukrozott közhelyeknek, semmi szentimentalizmus az érzelmek terén, még a beleszőtt szerelmi szálban sem, amely bár vékony, ámde nem idegen anyag. És megjelenik valami zord, illúziótlan kegyetlenség az elmúlásban – ahogyan Kiplingnél is –, például a kiöregedett Akela detronizálása és végtisztessége kifejezetten megrendítő, szinte már nem is «gyereknek való»”. (Koltai Tamás)

Akela, a farkas dala

A tanúm a dzsungel, a nap és a hold,

Hogy őzet, ha űztem, az könnyű préda volt.

Ki párharcra hívott, csak halált talált.

Ha próbára tettek, a vezér készen állt.

A tanúm a dzsungel, hogy szégyen nem ért.

Ha mindenki félt, ha remény sem élt,

A harc sosem kímélt.

Hát mit ér a farkas, ki halott, de él,

Kiről a dzsungel, már soha nem beszél?

Hát hiába minden, már nincsen miért,

A harc ma véget ért.