New Orleans egyik vegyes etnikumú negyedébe váratlanul megérkezik a jobb napokat látott úrinő, Blanche Du Bois. A Vágy nevű villamossal jött látogatóba húgához, Stellához, aki itt lakik férjével, a lengyel bevándorló Stanley Kowalskival. Ezen a környéken az emberek szinte az utcán élnek, az asszonyok átjárnak egymáshoz, a férfiak isznak és pókereznek, a kocsmából pedig egész nap kihallatszik a blues. Blanche előkelő idegenként vonul be a szoba-konyhás lakásba, és selyemruhában vedeli sógora whiskyjét. Stanley nyers és szókimondó férfi – a gyenge idegzetű, finomkodó nővel nem tud összeférni. A letűnt fénykor romjaiba kétségbeesetten kapaszkodó Blanche titkokkal, tragédiákkal és hazugságokkal teli múltat vonszol maga után, Stanley pedig módszeres kegyetlenséggel fog hozzá, hogy ezt a múltat ellene fordítsa. Tennessee Williams, a huszadik század legnagyobb amerikai drámaíróinak egyike, szenvedélyes történetet írt magányról, életstratégiákról és élethazugságokról. A darab 1947-ben meghozta számára a Pulitzer-díjat, és óriási színpadi sikert aratott. 1951-ben forgattak először filmet belőle, Elia Kazan rendezésében, a főszerepekben Vivien Leigh-vel és Marlon Brandóval.

„Számomra a színház az emberben való gyönyörködés helyszíne. Az ember szépségében és zavarosságában, az értelmében és a gyávaságában, a derűjében és a kegyetlenségében, a szerelmében és a félelmeiben. A férfiben és a nőben való gyönyörködés helyszíne, meg a gyerekben és az élettől távolodó öregségben. A színház az ember lényege.” Kiss Csaba