Az 1930-as években Füst Milán vérbő avantgarde vígjátékot, tipikusan pesti mesét írt a szépséges Margit kisasszonyról, az őt ostromló, ősz halántékú vezérigazgatóról, annak idegtépően szerelmes, gyermeteg Alfonz fiáról, és lányáról, a titokzatos Tildáról. Szerepel továbbá a történetben egy rejtélyes kisfiú, akinek talán három anyja van, talán egy sincs; Horváth úr, az epekedő könyvelő, a mindenütt hallgatózó Novák bácsi, és ennek felesége, az egykor szebb napokat látott Máli néni.

Mit tehet egy titkárnő azzal a szép hajával, ha egyszerre három férfi zümmögi körül? És mit tehet az igazgató lánya, ha nem mehet az éhenkórász festőhöz, akit szeret? Leginkább is hívja Máli nénit, a szegény rokont, aki törülközőt aggat a hasakra, mesterien rögtönöz, s boszorkányos ügyességgel gubancolja a szálakat, s közben tágra nyílt szemekkel figyeli az őrületet maga körül, megbocsátó mosollyal nyugtázza a sietők riadalmát, bölcsen sóhajtva ücsörög – ő már nem siet sehová... Azonban nem a szerelmesek iránt érzett szeretetből egyengeti a révbe vezető utat, nem jótét lélek, nem irgalmas szamaritánus. Máli egyetlen emberért szerez szerelmet, házasságot, s teremt rendet a káoszba: megvénült, gyermekké vált, folyton éhes társáért, akit végre jóllakathat a tehetős rokonok pénzén…

Füst Milán darabja szinte azt sugallja: az élet már nem is álom, inkább őrület. De – vígjátékról lévén szó – szeretnivaló őrület…