Jan Antonín Pitínský drámaírónak, költőnek és rendezőnek ajánlom az előadást, aki nemrég ünnepelte kerek születésnapját, s akinek Kafka Amerika-rendezése a nyolcvanas évek közepén meghatározó élményt jelentett számomra.

Jan Grossman a jeles cseh irodalomtörténész és színházi rendező Kafka és a színház című esszéjében A perből idéz:

„Ez törvény. – Ezt a törvényt nem ismerem, tiltakozik dühösen K. Mire az őr: – Hallod őt, Willem? Bevallja, hogy nem ismeri a törvényt, ugyanakkor az ártatlanságát hangoztatja.”

Grossman hozzáteszi: „Kafka az automatizált modern világ első költője. Az automatizmus sokkal inkább a formát, mint a tartalmat helyezi előtérbe.”

Karl Rossmann – mi vagyunk. Mi, a kommunista rendszer országaiból huszonöt évvel ezelőtt, akárcsak Karl, nagy lelkesedéssel és várakozással léptünk át a szabad világ kapuját, de hamarosan felismertük annak – vagyis az oly nagyon vágyott „Amerikának” – határait, útvesztőit és veszélyeit. Mára elkerülhetetlenné vált a kérdés, hogy az eltelt negyed évszázad alatt megélt kudarcainkat és csalódásainkat nem mi magunk okoztuk-e? Ha ennek szellemében olvassuk Kafkát, közelebb kerülhetünk a regény színpadi változatához.

Szemtanúi vagyunk annak, ahogy Karl Rossmann a nemzetiségi gyűlölködéssel, a szociális igazságtalansággal, a pénz és a hatalom, a munkanélküliek és a hajléktalanok világával találkozik. A végén ő maga is az új világ rabszolgájává válik, hiszen a pénz és a szex gépezete, amelyet Brunelda, az énekesnő képvisel, őt magát is bedarálja. Ekkor szembesül társadalmunk rideg elutasításával, amelyet a Diák fogalmaz meg: „Hagyj fel minden reménnyel!” A Nagybácsi által kijelölt út, amely Karl számára egyszerre büntetés és tapasztalás, a makabrális Oklahomai Természeti Színházban ér véget, s ez a világszínház, bizonyos értelemben pedig az Örökkévalóság metaforája is.

A regény befejezése nyitott: Amerikát tekinthetjük az automatizált és instrumentált emberi kapcsolatok országának (ahogy azt zseniális szellemességgel Chaplin is megfogalmazta a Modern időkben), de az emberi szabadságról alkotott álomvilágnak is, amelynek minden reményünk és csalódásunk ellenére úgy kell felülemelkednie a látóhatáron, ahogy egy megtörhetetlen indián harcos lép túl (talán vesztes) csatáján.

Michal Dočekal