Színházak
Kolozsvári színház Új Stúdió
- 2024/2025
- 2023/2024
- 2022/2023
- 2021/2022
- 2020/2021
- 2019/2020
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2015/2016
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2009/2010
Csodálatos hétköznapok
- rendezőDöbrei Dénes
- dramaturgOláh Tamás
- zeneszerzőKonstantin Stefanović
- fénytervezőBoris Butorac
- hangMilan Jančurić
A Nyári Mozi Színházi Közösség Csodálatos hétköznapok című előadását 88 földöntúli beszélgetés ihlette. 1943-ban, amikor az igazságot csak sejteni lehetett, de hollétét elfedte a könyörtelen háború sötétje, néhány fiatal budapesti művész, Strausz Lili, Dallos Hanna, Kreutzer József és Mallász Gitta egy elzárt budaligeti házban az Angyalokkal folytattak párbeszédet. A szeánszok résztvevői közül egyedül Mallász Gitta élte túl a második világégést. Az általa lejegyzett és évtizedekkel később nyilvánosságra hozott Az Angyal válaszol című dokumentum az elhivatottságukban erős, végsőkig kitartó alkotók üzenetét tolmácsolja.
A Nyári Mozi Színházi Közösség 1987-ben alakult meg Szabadkán Lálity István rendező és Döbrei Dénes színművész vezetésével.
1991-től a délszláv háború, és az ebből eredő távolba szakadások, emigrációk eredményeként a Nyári Mozi csak alkalmi megnyilvánulások formájában létezett, főként Magyarországon.
2001-ben Nyári Mozi Polgárok Egyesülete néven formális bejegyzett nonprofit szervezetté alakul Zentán azzal a célkitűzéssel, hogy a kortárs, főként mozgás- és táncszínház, illetve filmhez kapcsolódó értékeket létrehozza, terjessze.
2006 – 2011 között a közösség tagjai egyedi munkákat folytatnak, a Nyári Mozi mint koprodukciós partner vesz részt előadások megvalósításában a Szegedi MASZK Egyesülettel és a Franciaországi Kobez – Centre Memoire du Corps csoporttal.
A 2012-es év az újraszerveződés éve. A zentai bejegyzésű Nyári Mozi Polgárok Egyesülete hivatalosan is elnyeri a “Nyári Mozi” Színházi Közösség nevet és átteszi székhelyét Kelebiára, ahol Varga Heni táncos és Döbrei Dénes irányítása alatt folytatják a munkát.
Több művészeti ágban aktívan tevékenykedő alkotók együttműködése jellemzi munkájukat. A tánc, a színház, a zene, a cirkusz, a képzőművészet és az irodalom ötvözetének formai megújítására nyitottak. Minden munkájuk egy újabb terület felkutatásának eredményeként jön létre, az aktuális munkába bevont alkotók kreatív részvételének függvényében. A társulat tagjai szabadúszó táncosok, színészek valamint vajdasági színházak színészei. A színpad mint játszó tér fogalmát kiterjesztik időnként egy egész város területére. Előadásaik a meglévő színházi és táncstruktúrákat igyekszenek vizsgálat alá vetni és újraépíteni, az előadók test emlékezetére alapozva a közös alkotást.
2020. 11. 14. Kosztolányi Színház
Következő időpontok
- december 9. 19:00
- december 10. 19:00Nagyterem (stúdió)