A görög és római mitológiát \"operettesíteni\" - nagy bátorság. Offenbach, a francia operett megteremtője elkövette ezt a \"pimaszságot\". Offenbach operett-istenei ledér, szabadszájú alakok. Igaz, emberszabásúak voltak ezek az istenek a saját korukban is, de legalább nem énekeltek. Offenbach frivol zenéje szembeszáll a konvenciókkal, s ez tetszik a forradalmat megélt franciáknak. Szabadságot látnak a szabadosságban, forradalmat a tabuk döntögetésében.
Offenbach saját kis színházat nyit Párizsban, ahol előadatja operettjeit, amelyek aztán elterjednek az egész világon. Pedig nem könnyű muzsika ez. A mitológiai téma és a szellemes zene befogadói igényességet kíván.
Az \"Orpheus az alvilágban\" verseit eredetileg a fantasztikus rímfaragó, Romhányi József fordította. A kacskaringós rímek tobzódnak a szövegben, teljes mértékben szolgálják a szerzői szertelenséget. Romhányi érezhetően ugyanúgy beleszeretett saját munkájába, mint Offenbach a zenébe. Ettől olyan jókedvű, igaz minden sor és rím.
Az eredeti történetet nem könnyű követni, hiszen alapos mitológiai ismereteket kíván. A kecskeméti szövegkönyv segíteni próbál a nézőnek, a befogadónak. Új szerepekkel egészítettük ki a történetet, elhagytuk a ma már érdektelen elemeket. A mostani adaptáció egy házasság válságáról szól, de méginkább a hirtelen feltörő hitvesi hűségről és szeretetről. Poklot járnak. A pokol szórakoztató, eszelős tivornyáktól és bacchanáliáktól hangos közegében maguk az istenek is jobban érzik magukat, mint az unalmas Olümposzon.
Amíg a saját szerelmén is meglepődött házaspár ismét egymásra talál, hosszú az út. Addig még sokat és sokan énekelnek. Jókat és jól énekelnek. Mindannyiunk örömére.
Pozsgai Zsolt