Goldoni fényes velencei karrierjének utolsó két évében, 1761-62-ben írta A nyaralás trilógiáját. A darab egy szerelmi négyszög története, két elhibázott szerelem komédiája: a szerelmi téboly kibontakozása, majd visszaterelése a morális korlátok, a társadalmi szabályok, a józan ész határai közé; féltékenység, szorongás, őrlődés az adott szó és a szenvedély között. A szerelmesek mellett ott vannak a gazdáik viselkedését döbbenten figyelő szolgák, a jószándékú, de mindent csak megbonyolító apa, egy ingyenélő vendég, egy szerelemre éhes, idősödő nagynéni, egy elviselhetetlen jóakaró… – szinte egyenrangú, nagy szerepek, bonyolult, gazdagon kidolgozott jellemek. A nyaraláson részt vevő sok-sok pár története a vágyott és a megélt szerelemnek megannyi módozata, lehetősége, változata.

„Az emberi nyaralások örök kalandja, az elutazások és a visszatérések kalandja, az illúzióé és az évszakok illúziójáé, a már visszahozhatatlan koroké – írta a darabról Giorgio Strehler. – Ha érezhetünk Goldoninál szomorúságot, ha létezik töprengő melankólia ebben a században, olyan melankólia, amely a legmélyén csupa életörömmel, finomsággal és mértéktartással párosul, akkor ez a szomorúság itt a maga teljes fényében mutatkozik meg. Van ebben valami az évszázad halálából, valami egyre hangsúlyosabb hanyatlás. Épp ezért olyan mai a hangulatában a Trilógia.”