Szép Ernőről sok mindent lehet, sőt érdemes tudni. Ehelyt két ilyen mindent emelnénk ki: azt, hogy, Molnár Ferenccel egyetemben, a magyar nyelv egyik megújítója, méghozzá mindketten úgy újítottak, hogy az utca és az éjszaka nyelvét vitték fel a színpadra. Ez a nyelv a szegények, a megalázottak és megszomorítottak nyelve: a kis cselédeké és az ordas csibészeké, illetve a magukat arisztokratává felstilizáló igyekvő kispolgároké, a XX. század elejének káoszában lubickoló és/vagy fuldokló kis senkiké.

Szép Ernő egész életében megmaradt a nagyvilágba bemerészkedő zöldfülűnek, világéletében tágranyílt szemmel, enyhén hideglelős csodálkozással szemlélte a nagyvilági életet. Dzsungelnek látta.

Szép Ernő szemében dzsungel az éjjeli Városliget is, ahol a Május játszódik – és a megszokott dzsungellakók, a ragadozók és a mérget puffogó szörnyecskék mellett megjelenik a dzsungel legijesztőbb lakója, a vadász is, sőt, az aljnövényzet lakói is ott nyüzsögnek, hogy egy pillanat erejéig felvillantsák baljós bájukat – aztán eltűnjenek, a nagyvadakkal és a szörnyecskékkel, azaz mindnyájunkkal együtt, a sötét, és talán éppen ezért annyira hívogató sötétségben.

Szép Ernő örökösének az engedélyét a Hofra Kft. közvetítette.

Koprodukció a Budaörsi Latinovits Színházzal