Az első világháború végén a frontról hazafelé tartó Don Juan menyasszonyához igyekszik. A fizikailag és lelkileg elcsigázott férfi egyetlen reménye és vágya, hogy hűtlenül elhagyott kedvesével új életet kezdhet. A lány azonban évekkel ezelőtt - a nagyanyjához költözött és nem sokkal később -, belehalt szerelmi bánatába.
A nagymama bosszúból nem hajlandó válaszolni a férfi kétségbeesett leveleire s megírni az igazságot, hogy unokája halott. Útközben a legyengült Don Juan kórházba kerül, de csodával határos módon túl éli a spanyolnátha járványt.
Miután semmilyen üzenet nem érkezik hőn áhított szerelmétől úgy határoz, hogy enged a körülötte örvénylő élet csábításának és új szerelmi kalandokba bocsátkozik. Szobát bérel egy leányait egyedül nevelő özvegynél, és műtárgy kereskedéssel kezd foglalkozni. Szeretői közt filmszínésznő, iparművésznő, fogtechnikusnő mellett hirtelen meggazdagodott spekulánsok feleségei és barátnői is feltűnnek. A nők akár függetlenek, akár nem Don Juan számára hamar érdektelenné válnak, hiszen nem tudják pótolni azt az egyet, az igazit, aki után a férfi vágyódik.
A sors fintora, hogy az özvegy kisebbik leánya, - az egyetlen lény talán, akit önzetlenül kedvel - erőszakkal vádolja, s bár] a férfi ártatlansága teljes tudatában saját magát jelenti fel a rendőrségen, mégis menekülnie kell a hatóságok elől. Így érkezik meg egy havas téli éjszakán régóta keresett szerelme sírjához, hogy várja sorsa beteljesülését.

Ödön von Horváth 1936-ban írt műve, egy melankolikus, sodródó Don Juant állít elénk, aki Moliére-i, illetve Mozart-i elődjével szemben, egy értékeitől megfosztott, átalakulóban lévő világ utolsó, ideálra vágyakozó hőse.