Tózsa Mikolt
Isten, haza, konyha
Bethlen Színház
Bemutató éve: 2022
Angol nyelven
„Tózsa Mikolt a Freeszfe első Színház és performansz osztályának végzős hallgatója, vizsgamunkájának címe a mára politikai termékké lett keresztény-konzervatív ideológia egyik leggyakrabban hangoztatott szlogenjét idézi meg (Isten, haza, család). Az ezt zászlójára tűző rezsim nemcsak azzal járult hozzá az Isten, haza, konyha megszületéséhez, hogy a Freeszfe és a performansz-képzés a Színház- és Filmművészeti Egyetem erőszakos átszervezésének következtében jött létre, hanem prominens képviselőinek véleménye hangkulisszaként is megjelenik az előadásban. Ezek a nők helyét sokkal inkább elő- mintsem leíró közéleti eszmefuttatások háttérfóliaként szolgálnak a performer magánéleti önreflexiójához. Mi marad egy kapcsolatból, amikor annak már vége? Mihez kezdjünk a tárgyi, nyelvi maradványaival, a testbe íródott emlékezetével? Kérdések, melyekről Tózsa Mikolt a nemzeti és a női identitás tárgyi manifesztációi között – néha a szó szoros értelmében – egyensúlyozva, a nézők bevonásával gondolkodik. Az Isten, haza, konyha egyszerre személyes és politikus, érzelmes és kritikus generációs látlelet a jelenről, amiben élünk.” Kricsfalusi Beatrix, kurátor
Alkotó, előadó: Tózsa Mikolt
Fény: Szász Antal
Hang: Mózes Zoltán
Munkatársak: Oláh Tímea, Pestalits Benjamin
Mentorok: Goda Gábor, Hudi László, Czirák Ádám
Közösségi fordítás: Berecz Zsuzsa, Horváth Zsófia, Pillis Blanka, Szabó Veronika, Tózsa Mikolt
Külön köszönet: Kozma Zsófi Rebeka, Kocsi Olga, Szántusz Noémi, Tóth Ádám, Sarah Günther, Janicsek Péter, Stern Hanna, Szijártó Dániel, Piller Bettina, Imely Zoltán
MEGJELENÉSEK
„Tózsa Mikolt […] performansza politikus, bár nem politizál, és kíméletlenül önironikus, miközben rávilágít a rendszer abszurditásaira. Egyben a mai harmincas generáció korosztályos kérdéseit is felteszi: hogyan lehet a szűkös szerepmintákat magunk mögött hagyni, hogy valaki önmaga (és ne a méhünkre fókuszáló nagypolitika) számára teljes értékű életet éljen? Mennyit engedhetünk be a közéletből a privát szféránkba, hogy még meg tudjuk tartani az egyensúlyunkat?”
Bálint Orsolya, Népszava.hu
“Nincs annál súlyosabb pillanat a színházban, ha a néző azt érezheti: ami a színpadon történik, tényleg fontos annak, aki eljátssza. Nem csak úgy fontos, mint egy jó szerep, mint a következő munka a sorban, hanem úgy, hogy ha nem adhatná elő, kevesebb lenne az élete. Hogy azért adja elő, mert amit mond, az elő akar törni belőle, mint egy üvöltés vagy egy sóhaj, habitustól függően. Mert ha ő azt érzi, kevesebb lenne az élete az előadás nélkül, akkor szinte törvényszerű: a mi életünk több lesz tőle.”
Kovács Bálint, HVG.hu
„A közönség nem lassan enged fel, hanem azonnal felszabadult nevetéssel, halk duruzsolással engedi el magát. A személyesség húzza be a nézőket, a saját élményekhez pedig tudunk kapcsolódni. Az előadó próbára teszi a testét, nem kíméli, az lesz mindennek a szimbóluma, egy tárgy, amivel szemléltet, ráír, megmutat és elfed: használ. […] Az előadás érvényesen helyezi el és teszi humorossá a töretlen ironikus önreflexiót.
Ferencz Hedvig, Thealter.hu
“Sűrített és duplafenekű értelmezéseknek ad teret azzal a fajta könnyed bájjal, ami a személyiségéből fakad.”
Benczur Kata, Kultzóna.blogspot.com
„E friss és eredeti performance jól példázza azt, amiről szakmai berkekben is viszonylag kevés szó esik, hogy mennyire izgalmas és formabontó a Freeszfe képzése.”
Puskás Panni, Magyar Narancs
VENDÉGJÁTÉKOK
O.Z.O.R.A. Fesztivál, Dádpuszta (HU), 2023
Dream Factory, Ostrava (CZ), 2023
TESZT Euroregional Theatre Festival, Temesvár (RO), 2023
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, Szeged (HU), 2022
TOKIO SUNRISE, Budapest (HU), 2022
Tózsa Mikolt
… Budapesten élő performer és színházcsináló, a Freeszfe Egyesület színház és performansz képzés első végzett osztályának tagja. Társadalom- és színháztudományi háttérrel a munkássága kritikai gyakorlatokon alapul, amelyet a színház határaival való kísérletezés, a jelenünket alakító társadalmi és közösségi dilemmák, valamint a nemi szerepekről való gondolkodás határoz meg. A színházat olyan eseménynek tekinti, amelyben a néző aktív résztvevő. Alkotásaiban élő anyaggal dolgozik, munkáit társadalmi környezetének impulzusai és személyes tapasztalatai dinamizálják. Az utóbbi időben a politikára és annak a mindennapi életre gyakorolt hatására összpontosít. A kollaboratív alkotói folyamatot képviseli, munkásságának jelentős eleme a színházpedagógia.
Az „Isten, haza, konyha – avagy ma már keresztbe álltam a Bajcsyn” a Freeszfe képzése alatt létrejött szóló előadás, ami saját megéléseiből táplálkozik. Az előadás felsorakoztatja azokat a területeket, ahol az performer nem tud megfelelni az irányába támasztott (vagy magának felállított) szerepelvárásoknak. Azokra a pillanatokra fókuszál, ahol a nyomás kiszolgáltatott állapotot eredményez. Jelenleg az „It’s a MATCH – or will be – maybe –„Staféta nyertes előadáson dolgozik, ahol az online társkeresés jelensége mentén az intimitás, függőség, és magány kapcsolata foglalkoztatja.
∕∕∕∕∕∕∕∕∕∕∕∕∕∕∕∕
2023 március 15-én az „első performansz osztály” három tagja, Kozma Zsófia Rebeka, Szántusz Noémi Noya, és Tózsa Mikolt Emese megalakították a Nemzeti Performansz Színház Kollektívát. A három performanszművész a kollektív alkotás jegyében immerzív színházi formákkal kísérletezik. Négyhónapos működésük alatt létrehozták a The Great Eight performatív sétát a STEREO10 fesztiválon, a Közjáték színházi társasjátékot a MU Színházban, illetve egy alkotói workshopot tartottak adaptáció témakörben a Marom Klub Egyesület számára. Céljuk immerzív színházi technikák kutatása és fejlesztése, valamint progresszív színházi formákat alkalmazó események létrehozása és népszerűsítése a kritikai gondolkodás mentén Magyarországon, és külföldön egyaránt.
KAPCSOLAT
Tózsa Mikolt
tozsa.mikolt@gmail.com
+36.20.445.26.27
Facebook ▷▷ mikolt.tozsa
Instagram ▷▷ mikolt_
Web ▷▷ freeszfe.hu/isten-haza-konyha
Támogatók
Artus Kortárs Művészeti Egyesület, Freeszfe Egyesület