Mészáros Máté
Fény által
Trafó
Bemutató éve: 2021
Nem verbális
„Válságos időkben a visszatérés a biztos alapokhoz létfontosságú, hogy a rezilienciánkat visszanyerjük. A mozgásalapú installáció visszanyúl a kompozíció tiszta formájához, a kiszámíthatóan rendezett keretekhez, ahol a kreatív ötletek kibontakozhatnak a zárt térben lüktető, meditatív-monoton ritmus mellett.
A koreográfus Mészáros Máté létrehozott egy sötét, csaknem teljesen fekete teret, melyben nincsenek fizikai határok előadók és a közönség között. Csupán egy vékony, szinte áttetsző vonal választja el egymástól azt, amit a fény láthatóvá tesz és amit sötétben hagy. A láthatóság határa az, ahol a nézői szerep létrejön, és elindul egy másik előadás, a képzeletünkben kiegészítve azt, amit az érzékeinkkel nem észlelhetünk.
A fekete kamuflázsba öltözött táncosok minden figyelmüket a mozgás mechanikájára fordítják, látszólag egyszerű, valójában roppant összetett mozdulatsorokat ismételve. Ezalatt fényszerkezeteket építenek és bontanak le, a Mondrian-festmények alapszíneivel operálva, egymás mozgási energiáját is használva, akár egy Newton-inga részei. Őket figyelve elmerülhetünk a mozgás szépségében, a fény által láthatóvá tett apró részletekben és a testben mint műalkotásban. Ebben a flow-állapotban tér és idő határai feloldódnak, csak a jelen létezik. A Gryllus Ábris komponálta, atmoszférikus hatású hangtér is arra ösztönöz, hogy változtassuk a helyünket és kísérletezzünk a szabadságunkkal a vonalak közt.” Bálint Orsolya, kurátor
Koreográfia: Mészáros Máté
Előadók: Horváth Nóra, Mészáros Máté, Nagy Emese, Oláh Balázs
Zene: Gryllus Ábris
Fény: Dézsi Katalin, Mészáros Máté
Koproduckiós partner: Trafó Kortárs Művészetek Háza
Producer: SÍN Művészeti Központ
Külön köszönet: Bakó Tamás, Téri Gáspár
MEGJELENÉSEK
„Ebben a látásmódban nem a test mint a mozgást létrehozó eszköz a lényeg, sokkal inkább fordítva:a test mint a mozgás és a fények közös alárendeltje. Ha úgy tetszik, egy folyamatos hatalmi viszonyleleplezésének lehetünk szemtanúi, amelyben a fények egyszerre működnek közre ennek a viszonynak a fenntartásában és a leleplezésében is. Ez a tulajdonság egyszerre távolítja el a nézőt a nézett testektől, és közelíti hozzájuk. A tapasztalás hátborzongató és gyönyörködtető. Mintha a fényáltal egyszerre lehetnénk sebezhetők és felszabadíthatók.”
Stremeczky Zsolt, Tánckritika.hu
„A néző egy titkos hátsó ajtón lép be a Trafó nagyszínpadára, és önállóan kezd bolyongani a koromsötét térben. Egyedüli fényforrásként színes neoncsövek derengenek fel itt-ott, halkan suhanó fekete ruhás alakok időközönként fel-le kapcsolgatják és áthelyezgetik őket. Itt és most ezek a fénykardszerű világítótestek jutnak főszerephez: aminek láthatóságot adnak, az van, aminek nem, az nincs (vagy csak a tudatunk, a képzeletünk meghosszabbítása által létezik). És pont ezen van a hangsúly: mert amit a fény a sötétségből kiemel, azt nemcsak kiemeli, hanem keretezi is egyben, úgy működik, mint egy kamera, közelít és távolít, leginkább közelít – a mikroélményre, a részletekre tapad. Kimetszi a térből az alatta/felette/körülötte zajló mozgásakciókat, lebontja a testet mechanikusan robotoló alkatrészekre, csak részt mutat meg az egészből, a töredékek gazdagságát, a kis dolgok nagyságát, a sötétségből előrenyomuló, majd visszanyelődő mozgó test(torzók) pillanatnyiságát. Izgalmas kaland”.
Králl Csaba, Élet és Irodalom
„Az érzékelést elbizonytalanító, s ugyanakkor kiélesítő sötétség lehetőségekkel teli ismeretlen világokat sejtet. Ki- és elemel térből és időből, átjárókat nyit a külső és belső, valós és virtuális terek között: beindítja, működésbe hozza a személyes tapasztalatok, az emlékek és a képzelet asszociációs hálózatát. A kulcsmozzanat egy ilyen adottságokkal rendelkező közegben: mi fog történni a fény által, kire vagy mire, és legfőképp hogyan vetül majd? (...) A tapasztalat és fantázia összedolgozik: megoldásokat, magyarázatokat keres, pótolja a hiányokat, antropomorfizál, képzelt lényeket és hozzájuk narratívát kreál. „Semlegesíti” a torzók, az önálló életet élő testrészek és -felületek sokszor ijesztő-groteszk természetét. Empatikusan értelmezni próbálja az érzelemmentességet, a karakterek hiányát, próbálja történetté fűzni a jelenet-töredékeket.”
Százados László, Lábán Rudolf-díj laudáció 2022
VENDÉGJÁTÉKOK
Eye Filmmuseum, Amsterdam (NL), 2021 - Fény által táncfilm
Mészáros Máté
… 1999-ben végzett a Magyar Táncművészeti Főiskolán. A Szegedi Kortárs Balettben eltöltött három év után különböző európai társulatoknál dolgozott, mint a CarteBlanche (NO), a Lanonima Imperial (ES) és az Ultima Vez (BE). Magyarországra való 2014-es visszatérése óta öt egészestés előadást készített: Hinoki, United Space of Ambivalence, Mechanics of Distance és a Fény által/Through Light, egy fény- és testinstalláció, amelyet 2021 novemberében mutatott be a Trafó Budapesten. Előadásai számos európai és tengerentúli fesztiválon és színházban vendégszerepeltek. A Mechanics of Distance című, 2019-ben bemutatott helyspecifikus projektje bekerült az Aerowaves Twenty20 kiemelt válogatásába, majd 2022-ben a Perform Europe program keretében turnézott Európában.
2023-ban elindította Máté és én című folyamatát - a közönséget egy immerzív alkotófolyamatba invitálta, a néző és előadó közti együttműködés és az előadás mint műfaj új módjait kutatva.
Rendszeres vendégkoreográfusa különböző európai táncegyütteseknek és színházaknak, és partnering workshopokat tart nemzetközi szinten. Koreográfiáiban magas szintű fizikalitást alkalmaz. A testet dinamikus tárgyként, a teret pedig a tárgyak, testek, hangok és fények ellenhatása által létrehozott, folyamatosan változó díszletként közelíti meg.
KAPCSOLAT
Rácz Anikó
racz@sinarts.org
+36.30.525.15.51
www.sinarts.org
Mészáros Máté
matemesz@gmail.com
Támogatók
Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sín Művészeti Központ