AHA Kollektíva
Dense Piece
Bemutató éve: 2023
Nem verbális
„Az előadás központi témája a sűrűség, az alkotó-előadók közösen alkotott világukat és szabályrendszerüket szem előtt tartva rombolnak és építenek, megakadnak, ütköznek, hevítenek, újrahasznosítanak, zuhannak, önmagukban végződnek, de mindenek felett, őszintén léteznek. Az előadás fizikalitása indirekt módon bravúros és virtuóz: nincsen benne megmutatni akarás, az elképesztően képzett és tehetséges előadók egyszerűen engedik, hogy megtörténjen, ha a folyamat éppen megkívánja. A kutatást ilyen módon priorizáló munka, az akarás helyett a megengedés, a néző számára is lehetőséget ad a zene, a mozgás, a testek és a fény által nyújtott információk széleskörű befogadására. A Dense Piece azok közé az absztrakt táncelőadások közé sorolta be magát, ahol az előadók személyes hangjukat megtartva, a görcsös akarást az öltözőben hagyva szentelik magukat kutatásuk prezentációjának.
A friss kollektíva demokratikus, feladatokat és szerepeket rendszeresen cserélő működése ezen a munkán is tetten érhető. Az előadás pulzálása, a feszültséggel és energiákkal való játék egy olyan világot mutat meg, ami bizonyosan létezett már, a táncosok pedig csak hagyják, hogy mi is láthassuk.” Lukács Levente, kurátor
Alkotók: Eyassu-Vincze Barbara, Gláser Márton, Kacsó Imola, Kancsó Luca, Oláh Balázs, Piti Vivien
Zene: Porteleki Áron
Fény: Rovó Virág
Konzulens: Szabó-Székely Ármin
Producer: Sín Művészeti Központ
|| erős fény- és hanghatás ||
VENDÉGJÁTÉKOK
Sziget fesztivál, Budapest (HU), 2022
U500 fesztivál, Budapest (HU), 2022, 2023
Kolorádó fesztivál, Budapest (HU), 2023
Bánkitó Fesztivál, Bánk (HU), 2023
AHA Kollektíva
Az AHA Kollektíva hat tagja 2020 óta dolgozik együtt, mint alulról szerveződő csoport. Négyen a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskolában is együtt nevelkedtek osztálytársként: Eyassu-Vincze Barbara, Gláser Márton, Kacsó Imola és Piti Vivien. 2016-tól tanulmányaikat a salzburgi kortárstánc főiskolán – SEAD – folytatták, ahol megismerkedtek a kollektíva két másik tagjával: Kancsó Lucával és Oláh Balázzsal. Közösen vehettek részt órákon és vendég tanárok által készített kreációkban, így szakmai és baráti kapcsoltuk megalapozódott, elmélyült. Hazaköltözésük után szabadúszó táncalkotóként kezdtek el dolgozni. Különböző projektekben kaptak feladatokat, azonban fontos volt számukra az együtt gondolkodás és egy ötlet, érzet hosszabb távú fenntartása, kibontakoztatása. Egy olyan közeg létrehozása motiválta őket, ami folyamatosan igénybe veszi kreativitásukat, ahol a projekt alapú működés helyett hosszabb távon gondolkodhatnak együtt. Hosszú távú terveik közé tartozik különböző workshopok szervezése, ahol megoszthatják érdeklődésüket a hazai kortárstánc szcéna szereplőivel. Emellett hasonló irányultságú csoportokkal való kollaboráció is motoszkál bennük.
Fontos számukra a barátságon, tiszteleten és bizalmon alapuló együttműködés, és egy biztos lábakon álló közösség megteremtése.
∕∕∕∕∕∕∕∕∕∕∕∕∕∕∕∕
Csapatunk tagjai rendszeresen tanítanak, workshopokat adnak művészeti iskolákban, fesztiválokon mint például a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola, Budapest Kortárstánc Főiskola, Ozora Fesztivál, Sziget Fesztivál, KontaktLand Fesztivál. Mindemellett mindnyájan foglalkozunk más táncon kívüli tevékenységgel: művészeti kommunikáció, kőfaragás, transzcendentális meditáció, ashtanga jóga, pszichológia, gazdálkodás. A közeljövőben célunk egy közös workshop sorozat létrehozása, ahol egyéni és csoportos érdeklődésünket megoszthatjuk a résztvevőkkel.
Tanulmányaink során különböző hatások értek minket, melyek közvetve inspirálják kollektívánk működését. Ezt az organikusan szerveződő közeg érzését szeretnénk a workshop résztvevőknek is átadni.
KAPCSOLAT
Rácz Anikó
racz@sinarts.org
+36.30.525.15.51
www.sinarts.org
AHA Kollektíva
info.aha.tcs@gmail.com
Támogatók
Nemzeti Kulturális Alap - Imre Zoltán Program