F:       Miért húznak gumiszalagot a nyakamra?

X:      Az csak a bőr, ami a tarkódon visszaugrott, mint egy gallér.

F:      Istenem, a reneszánsz kor divatja, élő anyagból… Most meg kopognak a fejemen.

X:      Igen, az a trepan, egyfajta fúrófej. De nem jó az, ha te mindenről tudsz.

 

Az „Utazás…” Karinthy életre-halálra szóló kalandja saját valósága körül. Egy írói fej valósága, amiben igen furcsa dolgok történnek. (Tumor, vér-göb, szembesülés, betegségtudat, remény, stb.). De semmi baj: a nagy utazás során megszülető önismeret, ami a koponyából indul ki és oda is tér vissza néhány elegáns kör után, képes végteleníteni az amúgy végesnek ítélt életet. Az agytumor által előidézett új érzéki tapasztalatok, szomorúfűzről szállingózó szöszökként hullnak az író már-már kiásott sírjára, hogy aztán – halott híján – a temetés elmaradjon.

Nem egyszerű a nagybeteg dolga, ha egyszer csak, valaki elkezdi előtte kikövezni a gyógyulás útját. Miféle remények hizlalják az újjászületés ritka élményét, és vajon a humor, mint testnedv, mennyiben segít a saját kórjával szembesülő szenvedőnek „életre váltania” a fatális belenyugvást?

A „karinthyság”, számomra, leginkább egy kedélyállapot. Határtalan, minden hiúságtól mentes, szeretetteli létélmény.       (Verebes Ernő)