A leghétköznapibb helyzetek mélyéről tudnak előbújni a sorsfordító pillanatok. Amikor nem is számítunk rá, egy-egy banális momentum el tud távolítani egymástól két embert, vagy nagyon közel tudja őket hozni. Az összekapcsolódás, az intimitás úgy alakul ki, hogy észre sem vesszük, és hirtelen egy teljesen más valóságban találjuk magunkat. A Legközelebbi ember is egy hétköznapi helyzetből bontakozik ki: egy régi családi nyaralóban fel kell számolni az évek során kialakult rendetlenséget. Martinnak és Krissznek, a fiatal testvérpárnak tucatnyi limlomtól, kacattól és kidobásra ítélt tárgytól kellene megszabadulniuk az érzelmi kötődés ellenére – a párjaik, Elvira és Petra segítségével. A kupitól már alig tudnak mozdulni, és a pakolás úgy alakul, mint egy Buñuel-filmben, amikor a semmiből betoppan Bob, egy idegen férfi Brazíliából, akivel Krissz a vonaton ismerkedett meg. Furcsa, abszurd és mágikus pillanatok bontakoznak ki az új találkozásokból, és szépen lassan mindannyian kötődni kezdenek az idegenhez, aki elhallgatott titkok és sérelmek tudója lesz. Szinte észrevétlenül vetődik fel bennük a kérdés: ki az, akit valójában a legközelebbi embernek éreznek?

Hajdu Szabolcs Balázs Béla-díjas film- és színházi rendező, színész. Számos sikeres és díjnyertes film kötődik a nevéhez, mint a Fehér tenyér, a Bibliothéque Pascal vagy a Békeidő, amelyek a világ legfontosabb fesztiváljain szerepeltek. 2016-ban Ernelláék Farkaséknál című alkotásával – amely egy színházi előadásból készült – elnyerte a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját. Hajdu Szabolcs az elmúlt években saját társulatával, a Látókép Ensemble csapatával a magyar alternatív színházi szcéna kiemelkedő műhelyét hozták létre – lakásokban vagy stúdiószínházi terekben mutatnak be nagyon intim hangulatú előadásokat. Magyarországon kőszínházban először a Radnótiban dolgozott a Gloria című kortárs amerikai szatírán, amelynek nagy sikerű bemutatója a Radnóti Tesla Laborban volt 2019-ben. Sajátos és közösségi alkotáson alapuló munkamódszeréről ismert, ennek szellemében született a Legközelebbi ember című ősbemutató is, amelynek szövegkönyve a színészekkel közös munkában, a próbafolyamat alatt nyerte el végleges formáját.

„Minden emberhez kapcsolódik egy legközelebbi ember. Vannak közeli barátok, rokonok, testvérek, de szerencsés esetben mindannyiunk mellett áll egy Legközelebbi ember, akivel megosztjuk az örömeinket, problémáinkat, akit elsőként hívunk, ha baj van. Sokszor a legközelebbi ember nem is tudja, hogy milyen sokat jelent nekünk, hogy ő a legközelebbi ember, és van olyan, hogy valaki egyszerre többeknek is a legközelebbi embere. Egy gyerek számára a szülei a legközelebbi emberek, később a barátok, a szerelmek. Van olyan, hogy magunkat gondoljuk valaki legközelebbi emberének, de kiderül, hogy mégsem vagyunk azok. Van olyan, hogy a legközelebbi ember visszaél azzal, hogy ő a legközelebbi ember. És van olyan is, hogy a legközelebbi ember eltűnik az életünkből egy szakítás vagy haláleset miatt – és nincs kit felhívni, nincs kivel megbeszélni azt, amit addig volt kivel. Ez kietlen, üres állapot. Ez a magány, amikor nincs legközelebbi ember. Ilyenkor pedig keresni kezdjük a legközelebbi embert. Ezt szeretném körbejárni, ehhez szeretnék karaktereket és történetet találni.” (Hajdu Szabolcs)