"Ha könnyeim, ha arcomon,

Mint éles kések, mély árkot húznak,

S az égi fények a tárgyakon,

Mint tövisek, szemembe szúrnak,

A bánatom, mely lelkemig hat,

Akár a tõr, akár tüzes vas,

A dolgok közt, ha Rád találok,

Tudom, nem az Élet vár ott,

Hanem, aki már messze jár

S a Szavak között nem talál

Magának egy puszta helyet,

Amelyben volna bent a Kezdet,

Legyõzve ott az Allegóriát,

Kezdõdne a Feltámadás,

S mint ismeretlen nyelvû Textust

Recitálnám a Resurexust,

Így írná testem majd a Végbe

Az Exitust, akkor az Égbe'

Nem tudná semmi Gondolat,

Hogy Krisztusunknak hódolat!

Borbély Szilárd: ROSARIUM/ A Szavakért

Borbély Szilárd két mûvét (Halotti pompa és a Míg alszik szívünk Jézuskája) fordítja le a színház nyelvére Vidnyánszky Attila. Merész vállalkozás, annál is inkább, mert két alapvetõen eltérõ alkatú, szemléletû mûvész találkozása ez: a költõ számára „nincs katarzis, nincs feloldás”… Vidnyánszky Attila legsötétebb (Robero Zucco, Gyilkosság a székesegyházban, Szarvassá vált fiú…) témájú elõadásai is nyújtanak valamiféle feloldást a nézõ számára, a rendezõ hisz a katarzis gyógyító erejében. Hol van hát a híd e két alkotó között?

„A gyilkosság igézetében él a világ…” A Halotti pompa hátterében egy felfoghatatlanul szörnyû tett áll, mint tõr a szívben, amely már csak tértõl és idõtõl elemelten, a nyelv embertelenségén keresztül, az istenek néma világát sejtetve mondható ki. Himnikus formát választ a szerzõ, amely az ismétlést és az esendõséget hordja magában. A színház megrázóan sûrû terében rítussá válik a költõi szöveg. A Míg alszunk szívünk Jézuskája játékos, olykor blaszfémiába hajló hangvétele átszövi az elõadást.

Talán a híd kettejük között épp ez: a születõ élethez való viszonyulásuk.

Tudom, hogy egy kritikus – ha komolyan akarja venni magát – nyomorult élete során alig néhányszor engedheti meg magának a „leg”-ek luxusát, de most ezt nem akarom elspórolni: az összefüggõ szövegvilág, amely az utóbbi öt évben Borbély Szilárd mint szerzõi név köré épül, a legfontosabb fejleménye napjaink magyar irodalmának. A Vigilia Kiadó kiváló esszésorozatában megjelent legújabb kötetének címe érvényes az egész korpuszra: egy gyilkosság mellékszálai tekergõznek nyelvi regisztereken és mûfajokon keresztül. Ha nagyon leegyszerûsítem, van egy történet: egy brutális rablótámadás és annak következményei, elsõsorban az anya elvesztése; illetve van egy metafizikai botrány: a gyilkosság. Ezek íródnak újra Borbély verseiben (Halotti Pompa), a versek jegyzeteként szereplõ újsághírekben, esszéiben, interjúiban, egy publicisztikájában és – áttételesen, de – a Míg alszik szívünk Jézuskája címû betlehemes misztériumban is. Borbély mûveinek alapegysége nem a vers vagy a ciklus, hanem a kötetegész (a képekkel, kísérõszövegekkel együtt), az esszék és interjúk megjelenése után úgy gondolhatjuk tovább, hogy a valóban szokatlanul szervesen építkezõ Halotti Pompa egyes verseinek kínálkozó értelmezési kerete a köteten kívülre terjed. De az Egy gyilkosság mellékszálai jóval több, mint hasznos kommentár az utóbbi évek legsikeresebb verseskönyvéhez. ..az egyik legfontosabb alapvetést: a gyilkosság istenjel, és Jézus halála óta „minden testben Krisztust ölik meg, és ugyanakkor minden test Krisztusba veti reménységét”.

….egy olyan szuverén eszme- és fogalomrendszer bontakozik ki elõttünk, amely az erkölcs, a teológia és a filozófia alapjaira kérdez rá, és legtöbbször nagyon erõs válaszokat kap. Ez a rendszer állításaiban apokrif, attitûdjében szakrális. Az esszék énje a felvilágosodás gyermeke, de annak törekvéseiben bízni nem, csak – mint vallásban – hinni tud. Úgy virrasztja a jövõt, hogy nyelvének mintázatán kirajzolódik a minden reményt fölülíró botrány, a bomlásnak induló Jézus halott arca…..

(Urfi Péter kritikája Borbély Szilárd: Egy gyilkosság mellékszálai címû kötetérõl)

Magyar Narancs



„Mit tud kezdeni a színház egy olyan személyes tragédiával, mely egy ponton költészetté válik? A debreceni Csokonai Színház Halotti pompa című ősbemutatója nemcsak a cím mögötti ismert tragédia miatt nehéz előadás, hanem az abból táplálkozó irodalmi művek miatt is. Egyszerre szomorú és kegyetlenül nehéz, amit a színpadon látunk - a rendező, Vidnyánszky Attila különös érzékenységgel, de korántsem érzelgősen nyúlt hozzá Borbély Szilárd műveihez, így nem egyszerűsíti le azokat.

2008 nyarán - akkori fázisában - már találkozhattak a nézők a színházi bázison készülő előadással Zsámbékon. A debreceni bemutató 2009. januárjában volt.

De idén is visszatérnek a színházi bázisra, mert ez a tér kivételes lehetőségeket kínál. A zsámbéki térben felkínálkozó hatalmas mélységet kihasználja a rendezés, ahogyan egyre beljebb haladunk, fokozatosan eltűnik a világi realitás mezeje. ..

Az első keskeny sáv, mely hozzánk a legközelebb van, a realista színházi nyelvé. Egy férfit és egy nőt látunk, a férfi apró, jelzés értékű karácsonyfát farag bele épp a talpazatba, a nő az ünnepi sütemény tésztáját gyúrja….

Hátrafelé haladva a színpad mélységében a színészek hol a történet szereplőiként, hol a versek világának megszólaltatóiként jelennek meg. Ez a Borbély-költemények világa, itt villannak fel az erős lírai képek, itt jut szóhoz az író eseményektől elszakadó, kereszténységen elmélkedő filozófiája…

A profán betlehemes játék a megváltás örömére emlékeztet, a megváltás azonban elmarad Borbély Szilárd verseiben. És ha nem történik meg a feltámadás, akkor marad a halál, és a halálban mindenki, tetteitől függetlenül egyenlő…

A szövegekben és az előadásban … a Golgota, a bűn vagy a keresztre feszítés, a zsidó Jézus problematikája a holokausztig vezet el. …, „az emberi eszmékkel legirracionálisabban szemben álló történelmi tapasztalathoz”.

Ekkor már a képek és a színészek mozgása pusztán metaforikus, a vagon zakatolva, lassan eltűnik, az utazók nyers tésztából kapnak Dávid-csillagot homlokukra.” Sors Vera