Gyakran találkozni azzal az általános vélekedéssel a diákok körében, hogy mindenki, aki a tankönyvekben szerepel, csak egy távoli, piedesztál álló, morálisan vitathatatlan erényeket felmutató hérosz lehetett, s el sem tudják képzelni (bár az életrajzok gyakran utalnak erre, a részletektől megkímélve), hogy milyen problémákkal, emberi gyarlóságokkal, hétköznapi drámákkal volt az ő életük is teli. Ahhoz, hogy egy irodalmi mű, vers, regény igazán meg tudjon érinteni, le kell tudni bontani ezt a falat múlt és jelen között. Beszélgetni Petőfi vágyairól vagy éppen szerelmi csalódásairól, Ady betegségeiről vagy pénz gondjairól. Korabeli dokumentumokat, naplókat, leveleket és természetesen magukat a műveket (verset és prózát egyaránt) felhasználva emberi közelségbe hozva, talán személyesebb viszony és összetettebb kép alakulhat ki a diákokban róluk, és talán a művekre is másképpen néznek majd.

“Petőfi nem volt megfontolt, komoly ember, ő egy izgága gyermek volt. Hiába keresnék rá az összes nagy szótárú nyelvekben több és nagyobb jelzőt: gyermek. Viszont nincs is e joggal megbírálható teremtésnek, világnak, életnek különb, istenibb produktuma, mint a gyermek. A gyermek az elevenség, az öröm, a jövőbe ható ígéret, a bilincsbe nem vert ember, az igazán igaz isten. A gyermek szent, dicső, szép, de a gyermeknek az a hivatása, kötelessége, hogy önző és rossz is legyen ugyanakkor..”



(Ady Endre)