A CALIMA a Szaharából érkező porviharok koreográfiai vizsgálata: a por Észak-Afrikából a Kanári-szigetek, majd azokon túl is terjed, országhatárokon és óceánokon át. Ezek a légköri mozgások felfüggesztett közegekké alakítják a tájat: eltűnik a horizont, csökken a látótávolság, maga a levegő pedig sűrűvé válik az anyagtól.

A mű középpontjában a légzés áll: a nyomás alatt lévő légzés, a megszakított légzés, a megosztott légzés. A CALIMA nem csupán egy táj, amelyet szemlélünk, hanem egy atmoszféra, amelyen keresztül lélegeznünk kell. Belép a testbe, megváltoztatja a ritmust, és belülről formálja át az érzékelést.

A koreográfia a calima azon állapotára összpontosít, amelyben a légzés egyezkedéssé válik. A levegő többé nem semleges: sűrűvé és láthatóvá válik, miközben a vándorló föld részecskéivel telítődik. Minden belégzés találkozás a távolsággal – a Szaharával, amely eljut a bőrbe, a tüdőbe és az emlékezetbe.