\"A krakkói vár katedrálisában nagyszombat éjszakáján életrekelnek a szobrok: a Szent Szaniszló koporsóját emelő angyalok leteszik terhüket, és életrekeltik a környező bánatos szobrokat. A szimbolikus kép könnyen érthető a lengyelek számára, mert a nézők csaknem kivétel nélkül ismerik a krakkói vár katedrálisát, és könnyen felismerik a dramatis personaet. A bevezetés tehát a szó legnemesebb értelmében teátrális: feléled az idő szobra, Tempus is, és vele együtt a gobelinek Trója végzetét ábrázoló képei. A trójai hősök, Hektor és Ajax, Párizs és Heléna figurái elvegyülnek a krakkói katedrális szobor-alakjai közt. A dráma alapgondolata szerint az élet legyőzi a halált, mert a folyamatosság, a nemzedékek körforgása és a szakadatlan ismétlődés erôsebb, mint a halál. Az értékek átalakulnak, de nem vesznek el.\"
(Leonia Jablonkowa)

Mindössze harmincnyolc évet élt, és csak élete utolsó évtizedében foglalkozott elsősorban drámaírással. Az a tíz év azonban, amely elválaszthatatlan a századforduló Krakkójának különös légkörétől, nemcsak az utóbbi évszázadok legnagyobb lengyel drámaírói életművének felívelése. Noha műveit csak Lengyelországban játszották eddig, és világnyelvekre is elég szórványosan fordították, ma már (...) teljesen világos, hogy ez a mélyen lengyel művészet a huszadik század talán legnagyobb dramaturgiai forradalmát hozta, amely csak a német romantika nagy korszakának jelentőségével hasonlítható össze.
(Spiró György: Stanisław Wyspiański - Magániktató)

\"Magyarországon nemigen van arra példa, hogy két művészember együttgondolkodjon, s ennek a közös gondolkodásnak egy munkában lenyomata is maradjon. Ilyen értelemben vállalkozásunk - ha sikerül - példaértéku is lehet. Zsótér Sanyival a főiskola óta tart a barátságunk. Természetesen más formai jegyekkel és hangsúlyokkal dolgozik, mint én, de a színházról mégiscsak hasonlóan gondolkodunk. Régóta szerettem volna, ha a Maladype Társulat, amely eddig rajtam kívül nem dolgozott más rendezővel, találkozik vele. Így a társulat két rendezővel dolgozhat egy darabban, a néző pedig két rendezői nézőpontot ismerhet meg ugyanabban az elôadásban. Ez egyszerre jelent kockázatot és biztonságot is.
Wyspiański Akropolisza nagyon alkalmas erre a fajta munkára. Verses szöveg, magyar fordítása most készül. Nem tudok róla, hogy színpadon teljes egészében bemutatták volna - Grotowski is csak egy részletét rendezte meg. Hihetetlenül összetett és izgalmas feladat. A négy felvonást felosztjuk magunk között, kettőt Sanyi fog megrendezni, kettőt pedig én. Mindketten a saját munkatársainkkal dolgozunk majd, ám egy gondolat égisze alatt.
Talán a színháznak ez is lehet egyfajta útja és jövője. Hiszek a környezetem hatóerejében és azokban az emberekben, akiknek a munkáját fontosnak tartom. Úgy látom, hogy csak az elmélyült és hosszútávú gondolkodásnak van igazán eredménye. Sanyi munkája, teherbíró képessége és energiája engem lenyűgöz. Azt gondolom, hogy csak tanulni fogok az egészből.
Állítása szerint ő is.\"
(Balázs Zoltán)

\"1994-ben a Szolnoki Szigligeti Színházban megrendeztem Wyspiański Novemberi éj című darabját. Akkor is nehéz volt megfejteni,
de az ember az élete végéig keresi, hol a titok. Mindenképpen hagyott egy olyan érzést, hogy nem végeztünk vele.
Wyspiański valószínűleg az utóbbi pár évszázad legmerészebb drámaírója. Festőként kezdte, de annyira megragadta képzeletét a wagneri opera, hogy ő is Gesamtkunstot akart létrehozni. Zenét szerezni azonban nem tudott, úgy döntött hát, hogy zene nélkül is megpróbál operát írni. És amikor egész Európában már kimerült a neoromantika és diadalmaskodik a naturalizmus, Wyspiański verses drámákat, valójában operalibrettókat kezdett írni. Ez az alapanyag nagyszerű lehetőséget adott Sáry László számára, hogy az ugyancsak a Maladypével létrehozott Négerek méltó folytatásaként megalkothassa az Akropolisz zenéjét is. Az anyag azt követeli, hogy elég szabadság és bátorság legyen a résztvevőkben, és a Maladype szabadon gondolkodó társaság.\"
(Zsótér Sándor)