Írások

Avtandil rendezése szó szerint szabad, az európai színház – bár sokszínű – hagyományaihoz alig igazodik.
Az első felvonás inkább filmszerű, nagyban szinte a „filmvágás” tempóit használó laza történet. Számomra a zseniális örmény filmrendező Szergej Paradzsanov halhatatlan művei – az Elfelejtett ősök árnyai, A szurámi vár legendája és A gránátalma színe mitikus, festői világa ad leginkább fogódzót.(Paradzsanov tbiliszi örmény volt, aki 1924-ben Jerevánban született ugyan. A szovjet filmakadémián Alekszandr Dovzsenko tanítványa volt. Majd zeneművészeti főiskolára is járt, világjáró baletteket is rendezett. A fent utoljára említett, 1969-es zseniális filmjét letiltották – és „kitüntetésként” – ötévnyi Gulág következett. Végül, neves francia művészek nyomására visszatérhetett grúziai házába.) Nem sokkal később a vendége lehettem Tbilisziben egy magyar színtársulattal.
A felgyorsuló, egyre inkább fergeteges 2. felvonásban a Varszimasvili tervezője, Avtandil Varszimasvili két emblematikus, 16-17. századi szemlélődő festmény „ferzecc-részletét” is szerepelteti – ami inkább csak az egész színpadot uraló szimmetria megtörését hozta – a bírósági mellvéd pozícióban. A két, egymástól sokban – képben, mozgásban és hosszban is – eltérő felvonást csak laza cselekményszál köti át. Az első rész, néha szinte leáll. A kaukázusi, hucul, akár magyar mondakör montázsai inkább monokróm, lírai festményt adnak ki. Brechti humor van benne, elidegenítésnek nyoma sincs.