Az avantgarde hőskorszaka még 19. századvégi művészet. Kevésbé tudott azonban, hogy ennek egyik kulcsfigurája Alfred Jarry volt. Ő a megfogalmazója a patafizika tudományának, melyet ő Wagner Gesamtkunstwerk gondolatával állított szembe. Jarry mitológiája elsősorban Übü-drámáiban fogalmazódik meg, és személyes mítosza is döntően ezekből eredeztethető. A patafizika tudományát 1898-ban írt – de csak Jarry halála után megjelent – másik fő művének címszereplője – Dr. Faustroll művelte elsőként. Ez a mű tartalmazza az „új tudomány” Elveit és Céljait. „A patafizika a kivéltelek tudománya, de olyan világot tanulmányoz, ahol minden kivétel”. Faustroll értelmezése szerint a világ nem más, mint önmaga kivétele.  

A Garami Gréta művészettörténész kutatásain és kurátori munkáján alapuló kiállítás négy eleméből az első: történeti áttekintés a Patafizikáról. A 2. Világháború után New York és Párizs kulturális hegemóniáért folytatott küzdelmében és/vagy a hidegháború hevében a szürrealizmus elvesztette a szakma és a közönség tiszteletét. Rangos szürrealista művészek jelentős részéről állították nyugaton, hogy kommunista szimpatizánsok. Erre ők és barátaik Patafizikus Kollégium néven, maró gúnnyal titkos tudós-társaságot alapítottak. 

Lehetséges-e  társadalom társadalmi mítosz nélkül? A költői kérdésre frappáns választ adott ez a magát egészen Alfred Jarry-ig visszavezető mozgalom. Jarry még diákként iskolájának (és tanáraikról) írt egy parodisztikus drámát. Az Übü királyt az utóbbi évtizedekben a színházak jutalom-játékként állítják színpadra. A vizuális művészetekben pedig előbb a dadaisták követik, majd mások is: újra és újra felfedezik. Az Übü kultusz az összművészet orpheuszi programját a tudományok helyett a művészetek feladatává avatta. A patafizika számára a művészet és a tudomány elválaszthatatlanok. A tagok és szimpatizánsok új művészi tudományt, vagy ha úgy tetszik, tudomány-művészetet művelnek a totális harmónia érdekében. És benne: humorral állítják: „A művésznek magának kell mesterműnek lennie.” Ezt Duchamp a Ready Made-ről írta '66-ban, és ez az értelmezés ma is aktuális. 

A kiállítás 2. fiókját a mai olasz Kollégium által rendezett kiállítás anyagából rendezte meg Tania Sofia Lorandi, az itáliai társaság vezetője. Az 1950-es években Franciaországban induló ős-páholy vezetői, a Satraphák a párizsi színházi, filmes és képzőművészeti élet meghatározó alakjai voltak. A legnevesebb tagok, köztük számos író és festő, a Transzcendens Satrapha rangot viselhették. Az egyik évben azonban egy krokodilt választottak Nagymesterükké. A krokodil most itt is megjelenik.

A 70-es években több magyar avantgarde művész is felfedezte a társaságot – és alkotott Jarry szellemében, tűrt-tiltott megjelenési lehetőségek közepette. Munkáikra a mostani kiállítás nagy figyelmet fordít, valamint ez a 3. egység össze is köti műveiket az olasz gyűjtemény anyagával. A 4. egység a magyar, ill magyar vonatkozású Übü király színházi előadásaiból válogat a Színházi Intézet közreműködésével. 

1983-ban egy másik mítosz bűvöletében jutottam el a Patafizikusokhoz. Van Gogh Saint-Rémi-de- Provence-i elmegyógyintézetéből visszafelé megálltam egy zordon várkastély-múzeumnál, ahol először láttam patafizikus kiállítást. Van Gogh-hoz mérhető, de másféle „örültek” műveit láttam Enrico Baj, Vincenzo Accame és Brunella Eruli kurátorok válogatásában a Jarry és a Patafizika című nagyszabású tárlaton Milanóban. A Műcsarnok tárlata ma józan beszéd az egyre őrültebb világban.