Hírek
Bogányi Tibor vezető karmester kilencedik évadát nyitja a Pannon Filharmonikusokkal. Idei első koncertjén, október 10-én lép a közönség elé, ahol az elmúlt években megkezdett és gondosan megtervezett munkáját folytatva ismét egy Anton Bruckner művet hallhatnak az irányításával a Kodály Központ széksoraiban ülők.
„Ha olyan karmester fogja a kezünket, akinek Bruckner vagy épp ez a szimfónia személyes ügye, akkor nincs nagyon más dolgunk, mint kapaszkodni, és időnként meglepően szép dolgokat hallani. Nincs a zenélésben hamisság, szerepjátszás, ámítás vagy bármi kényelmetlen. Nem akarom azt mondani, hogy a ménkű nagy, másfél órás szimfónia egy percnek tűnt, hiszen épp ez a lényeg. Nem percnek tűnt, hanem ménkű nagynak, jelentősnek, de legalább a körvonalaiban megsejthetőnek.” – összegezte Fáy Miklós Bogányi Tibor vezényletét a legutóbbi Bruckner mű kapcsán a Pannon Filharmonikusok Müpában adott tavalyi koncertje után.
„Weber Konzertstück című műve elég ritkán szólal meg a hangversenytermekben. Én magam már játszottam egyszer a régmúltban, és nagyon szerettem volna ismét foglalkozni vele, mivel különösen szép emlékeim kötődnek hozzá. 1991-ben, pont a diplomám évében a zürichi Anda Géza Zongoraversenyen első helyezést értem el, a díjam pedig többek között az volt, hogy felléphettem a zürichi Tonhalle Zenekarával, melyet a legendás, nagy Wagner-dirigensként ismert Horst Stein vezényelt. A közös koncertre pedig épp ezt a Weber-művet kérték. Mindez huszonévesen nekem óriási élmény volt, természetesen, de a Weber-darab, amit egyébként nagyon megszerettem, azóta valamiért elkerült. Az a különleges benne, hogy habár a címe Konzertstück, mégis olyan, mint egy zenekarra megírt, igazi Weber-operajelenet. Őszintén nagyon várom, hogy újra eljátszhassam.” – mondta Várjon Dénes a koncert kapcsán adott interjúban.
-
Művészek írták
Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma. Szegő György -
Interjúk
Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem
Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt. Lovas Ildikó -
Interjúk
„... az föld pedig vala ékesség nélkül való és puszta és setétség vala és az Úrnak lelke táplálja vala az vizeket…”
…köszönés után a Vizsolyi Biblia szavaival fogad Csernus Mariann, akivel utoljára 3 éve beszélgettem, amikor a Bethlen Téri Színházban ismét előadta a Biblia maga által dramatizált változatát, amelyet négy évtizeden keresztül játszott szerte az országban. Lovas Ildikó






















