Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Pilinszky János felolvasómarton

    2021. február 21.
    Tizenharmadik alkalommal hívták életre február 23-án, kedden a Nemzetközi Felolvasómaratont, ahogy már több éve, az idén is a Kájoni János Megyei Könyvtár szervezésében.

    Pilinszky János születésének 100. évfordulója, halálának 40 évfordulója alkalmával az idén róla szólt a nap. Gyönyörű, vergődő, sűrű költészete és prózája került felolvasásra a Bethlen Gábor Általános Iskolában is, ahol az egész napos program a Tomcsa Sándor Színház színművészeinek közreműködésével valósult meg. A több mint ötszáz diákot reggel az iskola folyosóin, egy-egy Pilinszky kiállítás várta, amely a költő életét, munkásságát ismertette, sok-sok idézettel műveiből, amiket a nap végén magukkal vihettek a diákok.  Számos Pilinszky János mese, költemény, írás elevenedett meg a gyerekek képzeletében olvasva, hallgatva a műveket. A két intézmény együttműködésének köszönhetően a diákok Barabás Árpád, Bekő Fóri Zenkő, Dunkler Róbert, Fincziski Andrea, László Kata és Varga Márta színművészek tolmácsolásában is megismerkedhettek Pilinszky varázslatával. 

    Tomcsa Sándor Színház
    • Interjúk

      Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot

      Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra!
      Lovas Ildikó
      2025. december 8.
    • Interjúk

      „Amit másképp csinálnék, mert nagyon jó élmény volt nekem a rendezés

      Először tehát erről a „kalandjáról” kérdeztem Kertész Pétert, aki ha jól számolom hivatalosan 60 esztendeje van a pályán, hiszen 1965-ben diplomázott, igaz, már főiskolásként is voltak sikerei.
      Lovas Ildikó
      2025. december 2.
    • Interjúk

      Beleszülettem a színház világába

      Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót.
      Zsigmond Lilian
      2025. december 2.

    Bemutatók képekben

    • De mi lett a nővel?
      Gózon Gyula Kamaraszínház De mi lett a nővel?
      rendezőTasnádi Csaba
    • Mindent anyámról
      Budaörsi Latinovits Színház Mindent anyámról
      rendezőZsótér Sándor
    • Könnyűvel indul
      Vígszíház Házi Színpad Könnyűvel indul
      rendezőPass Andrea
    • Gettó
      Miskolci színház Gettó
      rendezőBéres Attila

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu