Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Nagy Regina veszi át a Brighella Bábtagozat vezetését

    2023. január 19.
    2023. januárjától új tagozatvezető kerül Harag György Társulat bábtagozata élére: a társulat vezetőségének döntése értelmében Bandura Emese lemondását követően Nagy Regina, a bábtagozat alkalmazott rendezője veheti át annak irányítását.
    A változásról nemrég, az Iparosotthon bábszínházi termében tartott társulati gyűlésen tájékoztatta hivatalosan a bábtársulat tagjait Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója, megköszönve az eddigi tagozatvezető kiemelkedő színvonalú, elhivatott munkáját. Az igazgató beszédét követően az új tagozatvezető, Nagy Regina is köszöntötte a kollégákat és röviden ismertette alkotói programját.

    Bandura Emese búcsúja csak a vezetői tisztségről szól, továbbra is bábszínészként dolgozik majd a társulatnál, illetve látványtervezőként is számíthatnak rá kollégái. Bandura közel tíz éven keresztül volt a bábtagozat vezetője, ez idő alatt pedig a tagozatot segítő egyesületen keresztül is számos sikert ért el: pályázati és egyéb forrásokból sikerült mások mellett színháztechnikai szempontból teljesen felszerelni az új játszóhelyet, egy mikrobuszt és egy szolgálati lakást is sikerült vásárolni a Brighella Bábtagozat számára. A számos sikeres előadás mellett sok új, gyümölcsöző partnerségi kapcsolat is kialakult az elmúlt években, aminek nagy valószínűséggel utódja is jó hasznát veszi majd.

    Nagy Regina számára nem új feladat a bábtagozat irányítása, maga a tagozat is többek között az ő kezdeményezésére alakult meg és lett műkedvelő csapatból hivatásos bábtársulat. Nagy Regina ugyancsak tíz éven állt az intézményesülés különböző fázisaiban formálódó csapat élén, mielőtt néhány évre távozott Szatmárnémetiből.

    „Igyekszem újat hozni a társulat életébe művészeti szempontból: kicsit nyitnék másfajta bábelőadások vagy bábszínházi eszközök felé. Szeretnék olyan előadásokat is létrehozni vagy elhozni a szatmári közönség számára, amelyek tinédzsereknek vagy akár felnőtteknek is szólnak. Hiszen ma a bábszínház nem más, mint látványosabb eszközökkel operáló színházi műfaj” – mondja Nagy Regina.

    "Mindenképpen szimbolikus ez az újrakezdés, hiszen - amint azt a társulati gyűlésen is elmondtam - két, egymást segítő alapító tag váltja egymást a bábtagozat élén, akik mindketten ott bábáskodtak fölötte már az alapítás idején is. Nehezen fogadtuk el Emese döntését (és ezt nemcsak a magam, de Stier Péter megbízott főigazgató kollégám nevében is mondhatom), hiszen amit az elmúlt évtizedben a tagozat érdekében letett az asztalra, az kivételes teljesítmény - elég körülnéznünk ennek belátásához a bábszínház termeiben...
    Ugyanakkor azt is gondolom, hogy méltó kezekbe kerül vissza a vezetőpálca, hiszen Reginánál jobban és mélyebben kevesen ismerik ezt a csapatot. Azt is szimbolikus erejű dolognak tartom, hogy éppen az évfordulós évadban kerül újra hozzá ez a felelősségteljes, mégis örömteli feladat, hiszen mindnyájunk előtt közismert érdemei vannak a társulat egykori indulásában és korai intézményesülésében. Emese munkájának köszönhetően is ma minden adott egy minőségi folytatáshoz: egy jogilag is létező, önálló bábtagozat, saját épületben, kiváló technikai felszereltséggel, infrastruktúrával, immár kiszolgáló és technikai személyzettel kiegészülve, erős bérletrendszerrel és kapcsolati hálóval, növekvő szakmai presztízzsel. Ebbe a képletbe most egy rendező léphet be vezetőként, aki a művészi összmunkára koncentrálva töltheti fel új tartalommal a szilárd alapokra épített, erős formát. Összességében azt gondolom: jó kezekből kerül jó kezekbe a szatmári bábtagozat!" - összegezte a helyzetet Bessenyei Gedő István társulatigazgató.

    Az új tagozatvezető a napokban már meg is kezdte tevékenységét, a soron következő temesvári fesztiválszereplés szervezéséhez kapcsolódóan, amelyen egyébként saját rendezése, a Tejkút című bábelőadás kapott meghívást az európai kulturális fővárosba.
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu