Hírek
Rendhagyó, karácsonyra hangoló eseményre várják a gyerekeket a Harag György Társulat Brighella Bábtagozatának tagjai az Iparosotthonba.
December 21-én 11 órától újra a bábszínházba várják a gyerekeket, de ez alkalommal egy rendhagyó, interaktív karácsonyváró rendezvényre. A Karácsonyi mesék című eseményen természetesen mesék is elhangzanak, stílszerűen karácsonyi hangulatúak: a gyerekek A zöld lábú angyal és a Diótörő meséjét hallgathatják meg az együtt töltött idő alatt.
De a bábszínészek együtt énekelnek majd karácsonyi énekeket a gyerekekkel, lesz egy kis uzsonna is mézaskaláccsal és teával.
A rendezvény tehát nagyon megfelelő lesz arra, hogy a bevásárlási lázat és a nagytakarítást elfeledjük, a család tagjai pedig egymásra figyelve vegyék át az igazi karácsonyi hangulatot.
Az eseményre jegyek válthatók a biletmaster.ro-n, a színház jegypénztárában, illetve a helyszínen, az előadás előtt egy órával.

-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György