Egy család nappalija, terített asztal, karácsony – így csöppenünk bele a Koncz család életébe 1923. december 25-én. A helyszín mindvégig változatlan, miközben szereplők érkeznek és eltűnnek, átélnek nagyon sok örömöt és bánatot, küzdenek, féltenek és szeretnek. Miközben újra és újra felkerül az asztalra a töltött káposzta és a bejgli, elrobog velünk száz esztendő. Szabó Borbála darabja, a Száz karácsony egy teljes évszázadot ölel fel, melynek középpontjában egy erős nő áll: Koncz Klára.

„Amikor először olvastam, az fogott meg benne, hogy ez egy saga. Nem egy klasszikus, dramatikus történet, hanem egy ember száz évének folyama. Nem haladunk egyetlen csúcspont felé, ahol a történet felrobban vagy megfordul, hanem csak múlik az idő, és mi nézzük, mi történik egy családdal. Ez színházban kifejezetten ritka, és engem nagyon vonz ez az epikus szerkezet” – árulta el Märcz Fruzsina.

A darab főhőse, Klára december 25-én született, így minden év karácsonya az ő történetének origója, és az ünnep adja a cselekmény kereteit. „Úgy érzem, hogy amikor Szabó Borbála megírta ezt a darabot, az egy terápia volt számára. A családja történetét vette elő, és közben arra keresett választ, hová jutottak az elődei, és neki milyen feladatai vannak ebben a sorban.” 

Märcz Fruzsina számára a darab nem csupán szakmai kihívás, hanem mélyen személyes élmény is. „Rengeteg apróságban magamra ismertem. Sok metszéspont van az én életem és Szabó Borbála története között. Nekem is van székely kötődésem a volt férjem révén, aki ugyan Budapesten él, de neki Csíkszereda jelenti az igazi otthont. A fiunk is nagyon szeret ott lenni, oda is hazajár. Másrészt az én nagymamám története is nagyon hasonló, ezért akaratlanul is több ponton összeérek személyesen is ezzel a történettel. Bár a nagymamám már nem él, a próbák alatt sokszor éreztem, mennyi mindent kérdeznék még tőle. Biztos vagyok benne, hogy nagyon szerette volna ezt az előadást.”

A Száz karácsony nemcsak egy család krónikája, hanem a történelem lenyomata is. 1923-tól 2023-ig vezet végig bennünket, miközben a szereplők életén keresztül felvillannak a huszadik század sorsfordító eseményei: a második világháború, az ’56-os forradalom, a rendszerváltás. „Lehet, hogy Klára nem aktív alakítója a történelemnek, inkább vele történnek a dolgok, de rajta keresztül látszik, hogyan csapódnak le ezek az élmények. Közben pedig a családtagjai sokszor igenis belefolynak a történelem alakításába” – teszi hozzá Fruzsina.

Klára alakjában egyszerre van jelen a megalkuvás és a rendíthetetlen erő. „Egy nő, akinek száz év alatt mindenhez alkalmazkodnia kell, de közben mindent humorral és szeretettel kezel. Ez teszi őt igazán központi figurává, aki köré gyűlnek az emberek. A humorát szeretném magammal vinni, hiszen az élet legkomolyabb pillanataiban is képes feloldani a fájdalmat egy mosollyal. Édesanyám is ilyen személyiség, ő is így próbálja óvni a körülötte lévők lelkét.” 

A Ruszt József Stúdiószínház intimebb tere különösen alkalmas ennek a családtörténetnek a befogadására. „A nézők szinte az asztalunknál ülnek majd, ahol a karácsonyi vacsorák zajlanak. Sok karácsonyfa között, zsúfolt térben játszunk, de éppen ez adja az erejét: mindenki úgy érezheti, hogy ő is helyet kapott annál az asztalnál.”

Egy ősbemutató mindig különleges felelősség, különösen, ha a szerző maga is kortársunk. „Számunkra nagyon megtisztelő, hogy Szabó Borbála ezt az intim családtörténetet a kezünkbe adta. Nem szólt bele a próbafolyamatba, szabad kezet kaptunk, és nagyon hisz a rendező, Kovács Lehel víziójában. Mi pedig a legnagyobb tisztelettel igyekszünk nyúlni az anyaghoz, mert tudjuk, mennyire személyes történet.”

Fruzsinától megtudtuk, a próbafolyamat során teljesen magával ragadta a darab. Próbált minden érzelmet és apró gondolatot magába szívni ebből a különleges nőből, és a szerző családjáról is sokat olvasott. „Egy ponton azt vettem észre, hogy ez nekem is terápia: egy puha fészek, ahová jó belépni. Hálás dolog egy színész számára, amikor nem a hétköznapitól elrugaszkodott dolgot, extrém történeteket kell eljátszani, hanem az élet legvalóságosabb döntéseit, fájdalmait és szépségeit.”