Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves közönségünk!

Nem először kezdem azzal – ha jól számolom, pontosan harmadjára –, hogy vannak évek, amelyek után nem könnyű megszólalni. Mint ahogyan vannak olyan előadások is…

Ígérem, nem mondom ezt többször, bármi történjen is jővőre – majd kacsintok, és önök tudni fogják, mire gondolok. Mi, szatmári színháziak és szatmári nézők lassan már félszavakból is megértjük egymást.
Ma esti előadásunk után végképp nehéz megszólalnom, az önök önfeledt nevetése és tapsai után. Van a színpadi humornak az a foka, amit végképp csak elrontani lehet azzal, ha szóbahozzuk a 2024-es esztendőt, a maga viszontagságaival együtt. De szóba kell hoznunk – s nemcsak hagyománytiszteletből, hanem mert tartozunk magunknak és önöknek a számvetéssel.

2024 olyan év volt, amelyre visszatekintve egyszerre elevenedik meg bennem a mi csodálatos hivatásunk két szimbóluma: a síró és a nevető maszk, amely itt őrzi mindennapi munkánkat, Damoklész kardjaként, a fejünk fölött. Nehéz, fáradságos, küzdelmes, de szakmai megvalósításokban és örömökben is gazdag, sűrű évet zárunk le ma este, szeretett közönségünk társaságában.

Egy fájdalmasan indult, mégis sok örömben bővelkedő év volt számunkra ez – és bocsássák meg, hogy a fájdalmakat is felemlegetem, de nélkülük nem tudnék igazat szólni. 2024 hajnala gyászidő volt a Harag György Társulatnak, amely egyszerre vesztette el legkiválóbb gyermekét és atyját: Kovács András Ferenc költőt és Csíky András színházalapító színművészt, társulatunk örökös tagját, 2023 legutolsó és 2024 legelső napjaiban. Hamuba sült pogácsa helyett veszteséggel és gyásszal a tarisznyánkban vágtunk neki tehát a 2024-es évnek, akár egy elárvul, mesebeli legkisebb fiú vagy szegénylegény – de akár a mesékben, a valóságban is kiálltuk a próbát. És azt hiszem, tiszta lelkiismerettel mondhatom: nehéz, de győzedelmes harcok sokasága után sikerült újra és újra elnyernünk a legnagyobb jutalmat, amiről már a mese elején is álmodoztunk legbelül. A mi felekirályságunk ugyanis az önök szíveiben van, az önök nevetésében, az önök könnyeiben és az estéről estére felzúgó tapsviharban, amely nemcsak termeinket, hanem a lelkünket is megtölti újra és újra.

Istennek hála, nagyon hosszan sorolhatnám a 2024-es év szakmai megvalósításait és eredményeit, amelyeket mind ebből a lelki üzemanyagból, az Önök figyelő szeretetéből táplálkozva érhettünk csak el. Eljutottunk idén is számos rangos fesztiválra, köztük valóban nemzetközi jelentőségű seregszemlére is, a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Fesztiválon játszott Raszputyin előadásunk által. Társainkkal összefogva újra megszerveztük a Maszín Magyar Színházi Szövetség saját bukaresti fesztiválját, a Buk Fesztet, melyen a Mizantróp és a Kripli című előadásainkkal képviseltettük magunkat. Utóbbi előadásunkkal voltunk Kisvárdán is, a Magyar Színházak Fesztiválján, ahonnan fontos díjat is szereztünk, a ma este is fellépő kollégánk, Szabó János Szilárd teljesítménye révén, aki alakításával a legkiválóbb fiatal színészeknek járó Teplánszky-díjat érdemelte ki.

A Bocsárdi László rendezte Apmhitryonunk szerepelt a csíkszeredai MAFESZT-en, a ma esti előadást is színpadra állító Lendvai Zoltán által rendezett Interaktív pedig a debreceni DESZKA fesztiválon és a székelyudvarhelyi DráMán aratott jelentős szakmai és közönségsikert.

Társulatunk kapta meg ez év novemberében az idén először kiosztott Csíky András-díjat is, a kolozsvári Csíky András Alapítvány kuratóriumától, a vele járó pénzjutalom átruházásával pedig két fiatal kollégánk: Budizsa Evelyn és Orbán Zsolt munkáját ismerte el a művészeti tanács. Utóbbi kollégánk, Orbán Zsolt, a Szatmár megyei prefektus kiválósági díjában is részesült az idei évben.
2024 különleges év volt számunkra azért is, mert ünnepi évadot zártunk – ugyanis, noha ezt remélem, letagadhatnánk, a látszat ellenére immár hetven évesek vagyunk. Az ünnepi alkalomra egész miniévaddal és minden eddiginél színesebb kísérőprogramokkal készültünk, illetve újabb örökös tagokat avattunk az ünnepi gálán, 2024 áprilisában. A rendezvénysorozat keretében szerveztük meg a tízedik Költészetünk Ünnepét is és – idén először – tudományos konferencián dolgoztuk fel a Harag György Társulat történetét.

Az elmúlt év egyik legnagyobb megvalósításaként újra visszahoztuk Szatmárnémetibe az Interetnikai Színházi Fesztivált, amely az ország kisebbségi színházainak legjelentősebb seregszemléjeként 23 társulat 25 előadását kínálta magyar, német, jiddis és román nyelven a szatmári közönségnek. Az immár harmadjára Szatmáron megszervezett fesztivál, legnagyobb örömünkre, nézettségi rekordot is döntött városunkban: közel 5.000 néző követte figyelemmel a 11 napos fesztivál előadásait – köztünk három saját produkciónkat is: a Raszputyint, a Kriplit és a Káoszt.

Hogy milyen csodákra képes a Harag György Társulat, ha igazán elszánja magát, azt az elmúlt napok és hetek is visszaigazolták: nem sokkal karácsony előtt, december 20-án még egy különleges és emberpróbáló III. Richárd premierjét tartottuk, egy héttel később már Andrei Șerban My Fair Ladyjét játszottuk újra – hogy ma este már A miniszter félrelép bravúros színészi teljesítményeivel intsünk búcsút az elmúlt esztendőnek.

Engedjék meg, hogy itt, Önök előtt is megköszönjem ezt a kiváló, elhivatott munkát az egész társulatnak: a színészeinknek, alkalmazott- és vendégrendezőinknek, de a színfalak mögött ugyanilyen keményen dolgozó kollégáinknak is. Mint ahogy köszönöm fenntartó önkormányzatunknak, Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalának, mecénásainknak, bérleteseinknek és minden egyes szatmári nézőnek is azt, hogy támogatnak bennünket a munkánkban és szeretettel követik előadásainkat.
Ha csupán színházi szemmel nézhetném a világot, azt mondhatnám itt, ma este Önöknek, hogy 2024, minden nehézségével együtt is fantasztikus év volt, amelyhez hasonlókban csak reménykedhetünk. De minthogy színház az egész világ is, amint azt jól tudjuk, a jó öreg William mester közhellyé idézett szavaiból, mégsem mondhatom ezt. Hiszen jól tudjuk: 2024 a háborúk, válságok, a fokozódó feszültségek, a terror és a szorongás éve volt a világban. Sovány vigasz, hogy mindez nem rajtunk múlott.

A világot olyan emberek rontják el a szemünk előtt, akik látnivalóan nem követik a Harag György Társulat előadásait. Ha követnék, a mi Raszputyinunkhoz csatlakoznának, hogy megelőzzenek minden háborút. Ha követnék, nem üldöznének kiszolgáltatott népcsoportokat többé, a Hegedűs a háztetőn élményével a szívükben, és nem égetnének fel újabb és újabb Anatevkákat, szerte a világban. Ha követnék, már tudnák az Interaktívunkból, hogy a pokolba vezető út is lehet jószándékkal kikövezve – és már csak saját érdekükben is elkerülni próbálnák, hogy III. Richárdokká váljanak a hatalom révületében. Mert tudnák, hogy kard által vész el, aki kardot ragad. Ha követnék, meglátnák magukban ép testben is a Kriplit, felfedeznék, ha Döbrögikké kezdenek válni észrevétlenül. Elkerülnék, hogy értelmetlenül embergyűlölővé, mizantróppá váljanak, vagy feladják végül, mint Kazimir és Karoline, saját legszebb érzéseiket. Sőt, akár arra is rácsodálkoznának, hogy lám, a miniszter is csak ember – hát már csak ezért sem kellene egymás torkának esnünk őmiatta…

2025-re jobb világot nem ígérhetek – színpadról hazudni nézőnek olyan vétek, mint gyóntatónak. De azt ígérhetem, hogy mi nem adjuk fel a reményt 2025-ben sem, és elmondjuk újra és újra, Shakespeare-rel, Bulgakovval, Shaw-val, Sütő Andrással és Szőcs Gézával, ezer módon, Raszputyin és Ludas Matyi ajkán épp úgy mint Richárdén vagy Eliza Doolitle-én, elismételjük százszor és ezerszer az emberi kultúra legnagyobb tanításait és kérdéseit, a humanizmus szellemében. Pilinszky szavaival élve: mindazt, amit a kisgyerek sír deszkarésbe: a reményt. És tesszük ezt az önök szolgálatában, a legnézettebb romániai magyar színházi műhely alkotóiként és dolgozóiként, tovább folytatva 2025-ben is a mesebeli szegénylegények és legkisebb fiúk küzdelmét, minden sokfejű sárkánnyal, amelyik az emberséget fenyegeti világunkban.

Van egy ősi pravosszláv legenda egy ilyen legkisebb fiúról: egy cárevicsről, aki negyedik királyként meglátja és követni kezdi a betlehemi csillagot. De mert útja során mindenkivel szóba elegyedik és mindenkin segíteni próbál, 33 évet késve, jászol helyett a keresztfához érkezik csak meg, elvesztett ajándékai helyett üres kézzel. De mégis ad valamit, mégis felajánl valamit a világ királyának: két szívet. A sajátját és egy koldusasszonyét, aki a segítségéért hálából a magáéval ajándékozta meg őt. Emberi szíveket – arany, tömjén és mirha helyett…

Emberi szívekben élni, vagy ahogy megyénk szülöttje, Ady Endre mondta, ifjú szívekben élni, a legnagyobb dolog, ami történhet velünk. És a legnagyobb felajánlható ajándék, a világ jászola és keresztjei előtt egyaránt.

Én azt kívánom hát magunknak és Önöknek is, mindannyiunknak, hogy 2025 valóban a remény éve legyen mindannyiunknak, és nemcsak a szó vallásos értelmében. Kívánom, hogy tudjunk egymás szívében élni, egymással és egymásban is önmagunkkal találkozni. És járjunk színházba, hogy elkerüljük az emberiség legősibb, fájdalmasan ismétlődő tévedéseit!

Bort, búzát békességet! Boldog Új Esztendőt!