Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    A Rudolf című musical egyik dalával nyert nemzetközi díjat Mike-Nagy Kitti

    2024. augusztus 7.
    A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház énekkari művészét világszinten elismert művészekből álló zsűri értékelte a legjobbak közé.

    A spanyol székhelyű Fiestalonia Milenio rendszeresen szervez nemzetközi versenyeket, ahol számos műfajban, korcsoportok szerint mérettethetik meg magukat a világ minden tájáról érkező művészek. 

    Júliusban a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház énekkari művésze, Mike-Nagy Kitti – aki a teátrum falain kívül is sok idejét szenteli az éneklésnek –, elküldte nevezését a spanyol cég énekversenyére, musical kategóriában. A fiatal énekesnőt elért pontszáma alapján a világszinten elismert művészekből álló zsűri az első helyezettek közé emelte.

    „Mérhetetlenül boldog vagyok az eredmény miatt! Külön öröm, hogy az egyik kedvencemből, a Rudolf című musicalből énekelhettem" – fogalmazott Kitti.

    Mint mondta: azért erre a versenyre esett a választása, mert fontos volt számára, hogy olyan zsűri értékelje, amely világhírű énekesekből, színművészekből, karmesterekből, zenészekből, producerekből, zenekritikusokból és koreográfusokból áll.

    „A zsűritagok többek között Spanyolországból, Franciaországból, Olaszországból, Kínából és az USA-ból valók, épp ezért ezen a versenyen mindig szigorú értékelési rendszer szerint pontoznak. Számomra ez fontos szempont, hiszen így biztos lehetek benne, hogy az eredményem arányos a teljesítményemmel" – tette hozzá. 

    Kitti a zsűri értékelése alapján rendkívüli ének- és színpadi készségekkel rendelkező versenyző, a választott műve jól illik a hangjához. Mint írják: az előadásmódja kifejező, érzelmes és szívhez szóló. A hangterjedelme nagy, hangja tiszta, hangszíne kellemes.

    Azon túl, hogy elért eredményét egy oklevéllel díjazták, Kitti meghívást kapott egy ötnapos rendezvénysorozatra Spanyolországban, amelynek része egy olyan nemzetközi verseny, ahol az első helyezettek mérhetik össze tudásukat.

    Szívből gratulálunk Mike-Nagy Kittinek csodálatos eredményéhez!

    • Művészek írták

      Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde

      A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma.
      Szegő György
      2025. december 2.
    • Interjúk

      Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem

      Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt.
      Lovas Ildikó
      2025. november 23.
    • Interjúk

      „... az föld pedig vala ékesség nélkül való és puszta és setétség vala és az Úrnak lelke táplálja vala az vizeket…”

      …köszönés után a Vizsolyi Biblia szavaival fogad Csernus Mariann, akivel utoljára 3 éve beszélgettem, amikor a Bethlen Téri Színházban ismét előadta a Biblia maga által dramatizált változatát, amelyet négy évtizeden keresztül játszott szerte az országban.
      Lovas Ildikó
      2025. november 19.

    Bemutatók képekben

    • Csongor és Tünde
      Nemzeti Színház Csongor és Tünde
      rendezőVidnyánszky Attila
    • A színházcsináló
      Orlai Produkciós Iroda A színházcsináló
      rendezőPelsőczy Réka
    • Máli néni
      Miskolc kamara Máli néni
      rendezőCsiszár Imre
    • let’s go japan with the kids
      Trafó let’s go japan with the kids
      rendezőÖrdög Tamás

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu