„Nálam van ez a táska, benne minden… és készen állok a harcra” – mondja az egyik wrocławi édesanya. Miért a „harcra”? Vajon a modern város valóban figyelembe veszi a szülőket és az ő igényeiket? Járdaszegélyeket süllyesztenek, mosdókat alakítanak át, egyre több az oktatási és kulturális program. És mégis – valami nem működik. Miért érzik még mindig úgy az anyák, hogy jelenlétük a közterekben nemkívánatos? Európaszerte Lengyelországban a legalacsonyabb a születések száma. Honnan ered hát ez az ellenségesség a kisgyermekes szülőkkel szemben? Miért mondják olyan sokan közülük, hogy csak külföldön érzik magukat igazán elfogadottnak? Az Anyapolis. Egy séta a hiányok között arra hív, hogy a várost az anyák és apák szemével nézzük. Olyan szemekkel, amelyek néha félelemmel tekintenek ártalmatlannak tűnő aknafedőkre, néha örömmel a gyermekeikre, és néha szégyenkezve vagy bűntudattal egy villamosta, amelyre szinte lehetetlen feltenni egy babakocsit.