„Bár a horvát függetlenségi háború óta már szinte két évtized telt el, Aleksandra Zec neve még mindig nagy port kavar Horvátországban. Egyesek a bírósági komédiázásra panaszkodnak, amely során a már beazonosított tetteseket a vallomások és tárgyi bizonyítékok megléte ellenére szabadon engedték. Mások szerint Aleksandra Zec nem más, mint a »mi áldozatunk« és »ők áldozata« különbségének megtestesítője, és csak azt bizonyítja, hogy a függetlenségi háború áldozatait illetően a horvát társadalom még mindig nem képes ezt a dichotóm gondolkodásmódot feladni. Az előadás viszont arra a kérdésre keresi a választ, hogy ennyi idő után milyen mértékben képes a horvát társadalom szembenézni a Zec család szimbolikus és konkrét értelemben vett sorsával. Ugyanúgy, mint Antigoné esetében, itt is temetésre váró holtestek között kell botorkálnunk.” (Oliver Frljić)