Az irodalomtörténészek egyöntetű méltatása szerint Mikszáth Kálmán egyik legművészibb alkotása A fekete kakas, mégis rejtélyes okokból hangsúlytalan darabja maradt a mikszáthi életműnek.

Ezért is lehetséges, hogy csupán most látható először színpadon. A „nagy palóc mesemondó” utánozhatatlan humorával elénk tárt misztikus történet, Kupolyi figuráján keresztül élesen rávilágít, hogy mennyire megdöbbentő is az a hétköznapi életben, ha valaki a templomban hirdetett erkölcsi értékrend szerint élni és cselekedni képes. Őrültség-e önpusztító módon akár teljes magunkat is odaadnunk, ha a másiknak szüksége van rá? Mikszáth az esendő emberi lelket mélyen ismerő játékmester módjára, szenvedélyes szeretettel köti össze hőseit. A helyzeteket pedig úgy alakítja, hogy e mélyben sűrűsödő „szeretet-erő”, a legkülönbözőbb emberi megnyilvánulásokban törhessen, elemi erővel felszínre. Az ősbemutató egyszemélyes bábjátékban fogalmazódik meg, ahol bábos és az általa mozgatott báb lép egymással kapcsolatba. Ebben a színpadi világban szemmel láthatóan is elmosódnak az egyébként láthatatlanul, lélekben összekötött szereplők testi határvonalai. Előadásunkat 90 percben felnőtt és serdülő közönségünknek ajánljuk.

Mikszáth Kálmán így vall 1899-ben, a Pesti Hírlapban misztikus, kísértetes történeteiről:

„Minden embernek van legalább egy kísérteties története, – még nekem is. Csakhogy a falusi embernek szükséges ez; bolond volna, ha leírná és kinyomatná. A hosszú téli estéken falun hasznát veszi, sőt nem is tartanák érdekes embernek, ha sohasem történt vele olyas, ami a csömörre hajló hátakat megborzongatja. Nekem, fővárosi pogánynak, azonban nincs szükségem rá; én belevethetem a kísérteties történetemet könnyű lélekkel a nagy betűtengerbe. A fővárosban nincsen a kisérteteknek semmi kelletük, sőt kisértetek sincsenek, amit pedig nehéz megmagyarázni, minthogy temető itt is van. Talán az a nyitja, hogy a halottak fekvő helyét oly drágán kell megváltani a városi tanácstól, hogy aztán a halott is jobban megbecsüli és nem mászkál ide s tova éj évadján sem, veszteg marad, kifekszi az árát nyugodtan, mozdulatlanul.”