„Az őrült lokomotív valószínűleg Witkiewicz legrövidebb és egyben legütősebb darabja, melyben két mesteri bűnöző, Tréfáldi herceg és társa, Travaillac, vasutas mérnöknek és tűzoltónak adják ki magukat, átveszik az uralmat egy mozdony felett, és beleütköztetik egy másik vonatba. Mindezt azért, hogy kozmikus felfordulást okozva megtapasztalják a Létezés Misztériumát, és helyet adjanak »Isten ítéletének«. Amikor Sophia, a mérnök felesége és Julia, a tűzoltó jegyese felszállnak a száguldó vonatra, előre nem látott szexuális bonyodalmak veszik kezdetüket, aminek következtében aztán a démoni Sophiát ki is dobják a mozdonyból. A mozdonyvezető és az utasok képében beköszön a Tréfaldi és Travaillac által olyan nagyon átallott banális valóság, és abbamarad a makulátlan metafizikai űrutazás. Ahelyett hogy egy másik dimenzióba repítenék, a sínek várható katasztrófába, illetve a hatóságok keze közé vezetik a szereplőket. Az őrült lokomotív remekmű, feszültéggel teljes, gyorsuló ritmusú dráma, központjában beszédes színházi képpel, amely sokféle asszociációnak ad teret és erőteljes hatást vált ki.” (Daniel Gerould)

A ritmus a mozdony mozgásával együtt gyorsul, de mégis elegendő tér adódik a humoros karakterek megmutatkozására, akik a nyugalmat az álmok világában és a technikai vívmányok bűvöletében keresik. Witkacy drámáinak fő mozgatórugója az önirónia, és ez Az őrült lokomotívban központi szerepet kap: a szerző az emberi létezés metafizikai lehetőségeivel kapcsolatos felvetéseit és gondolatait két mentálisan instabil bűnöző szájába adja.