A huszadik századi magyar színházművészet kiemelkedő alakja, Várkonyi Zoltán Budapesten született 1912. május 13-án. A színművészeti akadémián 1934-ben szerzett oklevelet. Pályáját a Nemzeti Színházban (1934–1941) és a Madách Színház színészeként (1941–1944) kezdte. 1945-ben megalapította a Művész Színházat, melyet az államosításig, 1949-ig vezetett. 1950–1951-ben illetve 1953–1962-ben a Nemzeti Színházban, 1951–1953-ban A Magyar Néphadsereg Színházában dolgozott. 1962-től a Vígszínház főrendezője, 1971-től az intézmény igazgatója. 1949-től tanított a Színház és Filmművészeti Főiskolán, 1972-től haláláig az intézet rektora volt.

Kezdetben jellemszerepeket kapott; de különös, vibráló, intellektuális lénye, mély jellemábrázoló tehetsége hősszerepekben is érvényesült. Rendezőként nagy gondot fordított az aprólékosan kidolgozott színészi játékra, a tehetséges fiatalok támogatására.
Színházi munkája mellett elsősorban nagyszabású történelmi filmjeivel aratott sikert. Színházvezetőként nemcsak a kortárs modern európai drámairodalom legjelentősebb műveit igyekezett a repertoárba illeszteni, szenvedélyesen kereste az új magyar dráma értékeit. Kétszer kapott Kossuth-díjat (1953, 1956), s megkapta az érdemes művész (1955) és a kiváló művész (1962) kitüntetést is. Budapesten hunyt el 1979. április 10-én.

Kiállításunk nem vállalkozhat a teljes életmű feldolgozására. Az elfeledett Várkonyi mellett elsősorban azt akarja a látogatóknak bemutatni, hogyan él a művész szelleme ma is. Tovább él a filmrendezéseiben, s tovább él a ma még aktív, de a pályája végén járó színész- és rendező-nemzedékek alkotásaiban. S nem csak a Vígszínházban.
Várkonyi Zoltánról jóval kevesebb szó esett a magyar színháztörténetben, mint kortársairól – Major Tamásról vagy Gobbi Hildáról. Halála után nem sokkal emlékkönyv jelent meg életművéről. Ebben a könyvben azonban még nem lehetett őszintén, a hazai színházi törekvések ismeretében elemezni pályafutását.

A kiállítás hangsúlyos helyén szerepelnek Várkonyi Zoltán pályafutásának 1941–1949 közötti dokumentumai. Ezt a korszakot nem választjuk szét élesen, hiszen éppen ez a kulcsa Várkonyi későbbi munkásságának. Ekkor alakult ki világszemlélete, színházeszménye, itt ismerkedett meg a színházirányítás elméleti és gyakorlati kérdéseivel.
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet közelmúltban megszerzett tárgyaiból is válogatunk. Ezek közül kiemelkedik a Kotnyek Antal fotográfus hagyatékában talált nyolcvan egyedülálló felvétel. A Művész Színháznak olyan dokumentumait is bemutatjuk, melyek hosszú lappangás után kerültek múzeumunk gyűjteményébe.
A tárlatot a Magyar Dráma Napján, szeptember 21-én 15 órakor Marton László, a Vígszínház főrendezője nyitja meg.