Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Szín-Tár Fesztivál

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Ütős repertoár az idei SZÍN-TÁRON

    Morva Daniella
    2022. március 2.
    Március végén elstartol a 13. Szín-Tár, Színművészeti Egyetemek Találkozója a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban, ahol a szokásokhoz híven hazai és határon túli magyar nyelvű színészképző intézmények hallgatói mutatják meg tehetségüket, színpadi rátermettségüket.

    A repertoárra tűzött előadásokat március 22 és 26. között tekintheti meg a közönség – szám szerint nyolcat –, amelyek mindegyike különleges helyet foglal el a játszó osztályok és társulatok életében.

    A Színművészeti Egyetemek Találkozójának programját tovább színesíti Pass Andrea workshopja, ahol a résztvevők többek között a rendező által színpadra állított, a SZÍN-TÁR keretein belül is látható Itt egy lány elásta magát (és így nézzétek)! című előadás eszköztárát is kipróbálhatják. Választ kaphatnak továbbá arra, miként lesz álomból színházi valóság, hogyan segíthet a zene az alkotói intuíciók felerősítésében, valamint milyen a színész jelenléte, ha a tudatalattiját próbálja kivetíteni egy előadásban.

    A programok ezzel azonban még nem érnek véget: a lista folytatódik a Petőfi Felolvasószínház elnevezésű eseménnyel a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban, valamint négy szakmai beszélgetéssel a Kelemen László Kamaraszínház falai között.

    A MEGTEKINTHETŐ ELŐADÁSOK

    Kelemen László Kamaraszínház:

    • március 22. kedd 19:00 Félelemkeresők (A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri színészosztálya)

    • március 23. szerda 20:00 Godspell (A Pécsi Nemzeti Színház és a MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézet Színházi Tanszék negyedéves színművész szakos hallgatói)

    • március 25. péntek 18:00 A szecsuáni jólélek (A Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Kar harmadéves színészosztálya)

    • március 26. szombat 17:00 Hullámtörés (A MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézet Színházi Tanszék negyedéves színművész szakos hallgatói)

    Ruszt József Stúdiószínház:

    • március 22. kedd 17:00 Itt egy lány elásta magát (és így nézzétek)! (A Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves bábszínészosztálya)

    • március 23. szerda 17:00 Hétötöd (Az Újvidéki Művészeti Akadémia harmadéves színészosztályának vizsgaelőadása)

    • március 25. péntek 18:00 A Nagy Ibsen-vizsga (A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves színészosztálya)

    • március 26. szombat 15:00 A revizor (A Pesti Magyar Színiakadémia hallgatói)

     

    A workshop időpontja: március 24. csütörtök 11 óra

    Jegyár előadásonként: 1000 Ft, diákjegy: 600 Ft

    A fesztiválon, ahogy minden évben, idén is kiosztjuk a legjobb előadásért járó díjat. A döntést egy szakmai zsűri hozza meg, amelynek tagjai: Tóth Kata, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház dramaturgja, a fesztivál szakmai vezetője; Galambos Attila, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház irodalmi vezetője; Szabó Attila színháztörténész, tanár, OSZMI; valamint Szántusz Noémi, a 12. SZÍN-TÁR Magyar Művészeti Akadémia Díjának nyertese.

    Tóth Kata elárulta, idén is erős programot állítottak össze, ezért zsűritársaival együtt nagy érdeklődéssel várja az érkező produkciókat. 

    Jegyek már kaphatók a színház jegypénztáraiban és online.

     

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Kecskeméti színház
    • Kelemen László Kamaraszínház
    • Kecskeméti Üzemszínház
    • Kecskeméti Ruszt József Stúdió Színház
    • Bajai Nyári Színházi Játékok
    • Kecskeméti Udvarszínház
    • Kozszt
    • Vándorfesztivál
    • Erkély
    • EFOP-3.3.2-16

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu