Mindenkinek megvan a maga kis titka, a maga kis szerelme, férfiaknak, nőknek egyaránt... Bármi történjék, a szerelem érzése örök, a mienk. Ezt az érzést nem veheti el senki.

De vajon lehet-e, szabad-e meghátrálni a fellobbanó, „tiltott” szerelem elől? Sorsszerű-e vajon a találkozás azon a bizonyos fülledt, nyári estén? Hisz' a nő férjnél van, s a férfi is családos ember. Érdemes kockáztatni a szenvedélyes szerelemért?

A Késő esti kísértések című sorozat következő darabja, Szakonyi Károly Szeretők című monodrámája - melyet Incze Ildikó tolmácsolásában láthatunk - éppen ezeket a „mindennapi” őrlődéseket, vívódásokat, kételyeket szólaltatja meg, önkéntelenül is arra ösztönözve a hallgatóságot, hogy elfeledkezve a napi gondokról, egy kicsit önmagukba nézzenek.

A darab egy asszony igen-igen részletes, érzelmekkel telített vallomása régi szeretőjéhez címezve. A női lélek kifürkészhetetlen, tartja a mondás. A nők sokkal mélyebben, természetesebben élnek át mindent, mint a férfiak, ám mindkettő, férfi és nő egyaránt félti a szabadságát. A nőkben is él az a vágy, hogy megőrizzék egyéniségüket, akárcsak a férfiakban. Ha mindent feladnának, megbomlana az a híres kényes egyensúly.

De honnan tudja egy férfi, s vajon tudhatja-e egyáltalán, hogy mit érezhet egy nő?

„Az éjszaka elfedi szemérmünket. Felerősíti félelmeinket. Éjszaka nyílik meg a lelkünk is. Mikor senki sem látja... Vagy mindenki!”

Merjetek ott lenni!