„Liszt Dante-szimfóniája inspirált, hogy elmélkedjek a modern emberről, értékeinkről és a „Zeitgeist”-ről, azaz a korszellemről, melyben élünk.

A Pokol-tétel mélységekben kavargó, saját témáinak visszhangjaira épülő zenei motívumai egy hanyatló világ ironikus ábrázolására inspiráltak. Ez az a hely, ahol Érosz és Thanatosz folyamatosan próbálja leigázni egymást, ezzel megölve a kéjt, ahelyett, hogy vágyat keltenének, a jövő reménye helyett pedig csak újra és újra elhaló szükségtelen vágyakozást teremtenek.

A Purgatórium olyan, mint világunk: az elszigeteltség és a kommunikáció hiánya uralja; ez is egy, a média által globalizált világ, melyben az embert megfosztják önnön emberségétől és elriasztják a szemtől szembeni érintkezéstől. A magány blogja ez, melyben az emberek vadidegenek előtt tárják fel saját belső világukat és képtelenek elérni a bensőséges együttlétet.

A Mennyországot félt megkomponálni Liszt, és otthagy minket a mennyei világ után vágyakozva a Purgatórium kapujában. Félelme számomra humanitásáról tesz tanúbizonyságot, kételyeiről a Jó zenei újraalkotása iránt. A végső Magnificat is inkább panaszkodásnak, mint a boldogság kifejeződésének tűnik.

Úgy érzem, hogy az új évezredben mi ugyanennek a kapunak a küszöbén toporgunk; a jövő többé nem előre megjósolható, a szellemi értékek pedig egy új korszak eljövetelét hirdetik. Az emberiségnek újra kell fogalmaznia a társadalom alapvető értékeit. Ez ugyanúgy megrémít minket, ahogy Lisztet megrémítette a Mennyország ábrázolása, hiszen valahogy könnyebb fájdalmat és depressziót érzékeltetni, mint békét és reményt.

A magyar zene szenvedélyessége igen közel áll latin gyökereimhez.”

Roberto Galván