— Bogár Barbarát többször láttuk már a színpadon, de elég keveset tudunk róla. Mesélne egy kicsit az életéről?

— Magyarországon, Győrben születtem, ott érettségiztem a Közlekedési Szakközépiskolában. Azért itt, mert kosárlabdáztam, és ebben az iskolában volt a legjobb a kosárlabdacsapat. A színházat már gyerekkoromban megszerettem, édesanyám súgó volt a Győri Nemzeti Színházban, sokszor vitt magával, rengetegszer néztem végig az előadásokat, és a kulisszák mögötti világ is nagyon varázslatos volt számomra. A középiskola alatt elvégeztem egy színitanodát, majd gyermekszínházban is játszottam. Még ekkor is kérdéses volt, hogy ezen a pályán haladok-e tovább vagy sem, míg egy színész ismerősöm ajánlotta a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemet, ott végzett ő is, egy nagyon jó barátnőm biztatására el is utaztam, és sikeresen felvételiztem.

— Érdemes volt Győrből Marosvásárhelyre menni?

— Ahogy teltek az évek, egyre jobban meggyőződtem arról, hogy jó választás volt Marosvásárhely, ugyanis ez a közeg olyan családias, mindenki ismer mindenkit, de legfőképp az osztályomért vagyok hálás. Nagyon jó volt az osztályközösség, mindig segítettük egymást, ha voltak is problémák, hamar megoldottuk.

— Hogyan került Szatmárnémetibe?

— Szatmárnémetiben első alkalommal harmadévesként játszottam a Sorompók Nélkül fesztiválon. Már akkor szimpatikusnak találtam Szatmárnémetit, azonnal megfordult a fejemben, hogy jó lenne idekerülni. Később, amikor mesteriztünk, kétszer is voltunk itt az osztállyal, ezek után Bessenyei Gedő István megkeresett és megkérdezte: volna-e kedvem csatlakozni a társulathoz? Természetesen azonnal igent mondtam.

— Milyennek látja a szatmárnémeti társulatot?

— Meglepően hamar befogadtak, nyitott volt mindenki, nem kellett feszengeni egy pillanatig sem. Nem kellett keresni az ismerkedés lehetőségét, mert ők jöttek és megkönnyítették ezt a dolgot. A Harag György Társulat egy klasszikus kőszínház, amelynek repertoárjában minden műfaj szerepel, ami nagyon jó, mert több műfajban is kipróbálhatja magát a színész, ugyanakkor minden műfajban helyt is kell állnia. Nem lehet az, hogy csak prózai színész vagyok vagy csak zenés darabokban játszom, hanem itt minden műfajban bizonyítani kell.

— Milyen fontosabb szerepei voltak eddig Szatmárnémetiben?

— Először a Rokonokban játszottam Magdalénát, azután volt egy beugrásom A nyugati világ bajnokába, ezután jött az Antigonéból Euridiké, a Koldusoperában Lucy és most játszom itt az első nagy szerepemet, az Én és a kisöcsémben Kelemen Katót.

— Hogy érzi magát ebben a szerepben?

— Bevallom, még mindig ismerkedünk. A próbafolyamat rövidebb volt, mint a megszokott, gyorsan kellett haladni, ráadásul ez egy zenés műfaj, így az énekeket és a táncokat is éppen úgy gyakorolni kellett, mint a prózai részeket, így reménykedem, előadásról előadásra fejlődik még a szerep. Ebben a szerepben három karaktert kell megformálni. Van a kicsit elkényeztetett gazdag lány, aki aztán kitalálja, hogy férfinak öltözve leckézteti meg kiszemeltjét, amiből végül szerelem lesz, majd átváltozik egy nagy nővé.

— Tervezi-e, hogy hosszabb ideig a társulatnál marad?

— Sajnos, nem vagyok tervező típus, de szeretném, ha még sokáig számítanának rám a színháznál.