Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Szilveszter a színházban – már alig kaphatók jegyek az ünnepi előadásokra!

    2024. december 11.
    December 28-án és 29-én a My Fair Lady című musical, 30-án és 31-én pedig A miniszter félrelép című vígjáték szerepel a Harag György Társulat műsorán.
    Szatmárnémetiben nagy hagyománya van az évvégi színházlátogatásnak. A Harag György Társulat már évek óta négy előadást is műsorra tűz az év utolsó napjain. Ez idén sem lesz másképp, az évvégi előadásokat a szokásosnál is nagyobb érdeklődés kíséri: jegyeket már csak nagyon korlátozott számban lehet váltani.

    December 28-án és 29-én újra látható lesz a My Fair Lady című musical, mindkét napon 19 órától. A román-amerikai színházi alkotó, Andrei Șerban első musical-rendezését nem csak a szatmári közönség előtt játszotta nagy sikerrel a társulat, az előadás szerepelt a magyar színházak bukaresti fesztiválján, a BUKFESZT-en. Vendégelőadásként volt látható többek között Marosvásárhelyen és Nagyváradon, a tervek szerint pedig januárban a sepsiszentgyörgyi közönség is láthatja majd a nagyszabású zenés előadást.

    December 30-án és 31-én A miniszter félrelép című előadást tűzi műsorra a társulat, 19 illetve 18 órai kezdettel. Ray Cooney fergeteges vígjátéka, Lendvai Zoltán rendezése garantáltan megmozgatja majd a rekeszizmokat.

    Az óévbúcsúztató előadások különlegessége, hogy általuk a szatmári színjátszás kiemelkedő alakjára, a társulat örökös tagjára, a Jászai-díjas Czintos Józsefre is emlékeznek: ezeket a bérletszünetes előadásokat az ő emlékének ajánlják, aki életében többször is azzal viccelődött: ha távozna az élők sorából, róla ne bérletet, hanem bérletszünetet nevezzenek el.

    Az ünnepi előadásokra jegyek válthatók a Szatmárnémeti Északi Színház jegypénztárában, illetve online a Biletmaster.ro jegyértékesítő rendszerben.

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Szatmárnémeti Bábtagozat
    • Ács Alajos Stúdió
    • Sorompók nélkül
    • Interetnikai Fesztivál – Szatmár
    • Tranzit FESZT

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu