Tóth Manci egy kis varrónő, aki azt álmodja, ünnepelt táncosnő lesz. Pali egy bankfiú, aki egy nagyvilági nőről, egy „privátról” álmodik: Bizonyosnéról. A sors egymás mellé sodorja őket a ligetben… És amíg Pali Bizonyosnéra vár, addig Manci végérvényesen beleszeret a fiúba… A színpadon megelevenedik a múlt századelő dzsentri világának hangulata, a kaszinó füstös éjszakái, zongoraszó, ének, pezsgő, álmok és szerelem… Legeza Ilona Szép Ernő regényéről írta a következőket,de az előadás világát is tökéletesen tükrözik az alábbi szavak: „A regény mintaszerű példája a szecessziónak; a csalódásba és csömörbe fúlt első, és a már születésekor megszakadó második szerelem naiv-ártatlan története (…) a derű kiapadhatatlan forrása. (…) Minden könnyedsége, látszólagos súlytalansága ellenére teljes és egészen őszinte világérzést, vagy még pontosabban világhangulatot ad, melynek lényege az életnek éppen a legkisebb dolgokban való végtelen szeretete.”

Hogy miről is szól ma számomra a Lila ákác? A boldogságkeresés útvesztőiről, a reményről, az ártatlanság múlandóságáról... A felnőtté válásról, az illúziók elvesztéséről, az erkölcsös és az úgynevezett romlott életvitel közötti vékonyka határról. A magunk és mások ellen elkövetett hazugságainkról… a lenni vagy nem lenni, menni vagy maradni kérdéskör örök dilemmájáról. A kiszolgáltatottságunkról és az újrakezdésről… Titkos vágyainkról, eltitkolt félelmeinkről. Hétköznapi, fel nem ismert boldog pillanatainkról...

Sebestyén Aba

Szeret?

- Pesten lenni. - Ez is egy olyan vicc  volt. Szeret... Pesten lenni? - kérdi egy lány a fiútól. Az után hogy: szeret, egy kis pauza jön, mintha azt kérdezné : Szeret? Vagy ha komolyan kérdik a nőt: szeret? - arra is rácsapja a nő: Pesten lenni. Hogy szeretek Pesten lenni. Én úgy értettem: szeret téged? Szerettem a szívhez nyúlni, akárkivel beszélek. Úgy izgatott mindenkinek a szíve, úgy érdekelt, ki kibe van belebukva és ki hogy szenved és ki milyen boldog. Mindenkinek, aki szembejött velem, a mellére néztem, a baloldalra, ahol a szív van. Vajjon mi megy ott végbe? Egyszer, emlékszem, ültem a Kolegerszkiben és néztem a népet és a katonazene játszott és ott képzelődve, mintha minden kabáton és minden blúzon keresztül láttam volna egy nagy szívet, egy szívalakú tüzelő lampiont.

Szép Ernő: Lila ákác - egy fővárosi fiatalember regénye (részlet)